A sterilizálás jelentősége a fogászati implantológiai beavatkozásoknál

A sterilizálás jelentősége a fogászati implantológiai beavatkozásoknál

Talán nem is hisszük, hogy mennyire fontos a steril munkakörnyezet kérdése, bár azzal a legtöbben tisztában vagyunk, hogy egy-egy komoly műtét során úgymond elengedhetetlen, hiszen ellenkező esetben nagyon súlyos következmények is bekövetkezhetnek.

Mindez a fogászatra vonatkoztatva épp ennyire lényeges, hiszen a nem megfelelő körülmények között végzett fogbeültetés később gondot okozhat. Például különféle fertőzések, gyulladások következtében akár az implantátum kilökődésével (elvesztésével) is járhat. Innen szemlélve máris megértjük, hogy miért nem mindegy, hogy milyen fogászati centrum mellett döntünk.

Amennyiben biztosra szeretnénk menni, a Halász Klinikát válasszuk fogpótlás esetén, itt ugyanis nagy hangsúlyt fektetnek a sterilitás kérdésére, hiszen ebből a célból történt bővítés, korszerűsítés a rendelőben.

A nyugati protokoll követése

Annak fényében, hogy még inkább minimalizálják a sikertelenségi rátát, a legszigorúbb amerikai protokoll szerint egy második sterilizáló helyiséget alakítottak ki. Ez amiatt fontos, hogy külön lehessen választani a sterilizálás “piszkos” és “tiszta” részfolyamatait. A két helyiségben eltérő hőmérséklet, fény, illetve párafok szükséges. Mindennek a fejlesztésnek az az oka, hogy még tartósabb implantátumok, fogpótlások készülhessenek, vagyis a sikerességi rátát még tovább növeljék. Ahogyan fentebb már említettük, az optimális környezetnek hatalmas a jelentősége az implantológiai beavatkozások esetében.

Ultratiszta víz egy korszerű berendezéssel 

Viszonylag egyszerűen előállítható egy drága, speciális berendezéssel a laboratóriumi tisztaságú víz, amely fordított ozmózissal hozza létre a csapvízből az ultra tiszta vizet. Ennek épült a Halász Klinikán egy külön hálózat, külön csapokkal, rákötött berendezésekkel, a nyomást biztosító szivattyúval és tartállyal.

A folyamat során a víz mentesül a szerves szennyezőktől, ionoktól, kolloidoktól, lebegő részecskéktől, ezt követően lényegében egy közel tökéletes tisztaságú víz áll rendelkezésünkre. Ez pedig felhasználható áztatásnál, műtéti műszertisztítás során, valamint öblítésnél is.

Miért van erre szükség?

Minél kevesebb szennyeződéssel kerülnek a műszerek a sterilizálóba, annál tökéletesebb lesz maga a folyamat is. Ebből következik az is, hogy a beavatkozás után kisebb eséllyel alakulhatnak ki komplikációk. 

Maga a sterilizálás célja, hogy csíramentesítés történjen, valamint megszabaduljunk a kórokozóktól, viszont az ezt megelőző műszertisztítás is lehet sokkal teljesebb, ha ultratiszta vizet használnak, így a sejtmaradványok, s egyéb szennyeződések java része is eltüntethető már az előkészítő részfolyamat során.

Ultra tiszta vízzel sokkal alaposabban “tisztulnak” meg a műszerek.

Amennyiben olyan fogászatot választanánk, ahol a nyugat-európai irányelveket követik a tisztítás és sterilizálás kapcsán, a Halász Klinikában nem fogunk csalódni.

Kövess Minket!



Gamer szótár


Üzlet - Apple Pay-csalások: hat gyakori módszer, amire érdemes figyelni (x)

Az Apple Pay az egyik legnépszerűbb mobilfizetési szolgáltatás világszerte: becslések szerint több százmillió felhasználóval és évente több ezermilliárd dollárnyi tranzakcióval. Az ESET kiberbiztonsági szakértői szerint a kiberbűnözők mindig ott jelennek meg, ahol pénz van, ezért az Apple Pay felhasználói is egyre gyakrabban válnak csalók célpontjává.

Üzlet - Hogyan válasszunk kényelmes gyerekcipőt?

A gyermekek lábbelijének választása sokszor nehézséget okozhat a szülők számára. A kicsik lábának fejlődése rendkívül fontos, így a cipő kiválasztásánál a kényelem, a méret és a tartósság a fő szempontok. Hogyan találhatjuk meg azt a lábbelit, ami helyes tartást és kényelmes lépést biztosít számukra?

Üzlet - Így válasszon nedves törlőkendőt: apró eszköz, nagy különbségek

A mindennapi higiénia ma már elképzelhetetlen praktikus, gyors megoldások nélkül. A nedves törlőkendők pontosan ezt a szerepet töltik be: egyszerűen használhatók, azonnali tisztaságérzetet adnak és szinte minden területen jelen vannak az irodáktól kezdve az egészségügyön át egészen a vendéglátásig. Mégis, kevesen gondolnak bele abba, hogy nem minden törlőkendő egyforma.

Üzlet - A perui kávé titka: hosszú út a csúcsra

Peru kávékultúrája számos érdekességet hordoz. Az európai kávérajongók számára nem újdonság, hogy a világ egyik legjobb minőségű kávéja az Andok hegyeiben terem. A kávétermesztés már az 1700-as években elkezdődött, amikor az Arabica növény meghonosodott a spanyol gyarmatokon. Az azóta eltelt évszázadok során a perui kávé komoly hírnevet szerzett a globális kávépiacon.

Közvetítések