Videón a Google itthon is forgalmazásba kerülő új Pixel telefonjai

Videón a Google itthon is forgalmazásba kerülő új Pixel telefonjai

Természetesen a Google sem maradhat le az AI vonatról, így a Pixel 9 széria is meg lesz tolva egy jó adag mesterséges intelligenciával.

A Google Pixel okostelefonjai itthon nem túl divatosak, mert sajnos hivatalos forgalmazásban nem lehet őket beszerezni. A szürke importos megoldás esetében pedig sem garancia, sem hivatalos szervíz nem állt a vásárlók rendelkezésére Magyarországon, ezért jobb híján külföldre kellett küldözgetni a mobilokat, ha beütött a baj. Idén viszont a Pixel 9 érkezésével egy időben a Google telefonjai végre bekerülnek a Yettel kínálatába – ahol exkluzívan fogják értékesíteni őket –, ezzel pedig megoldódnak a problémák, elhárul egy nagy akadály a terjedésük elől – írja a 24.hu.

A Pixel 9 széria bemutatója augusztus 13-án lesz, a Google pedig már néhány röpke videóban megszellőztette, hogy mire számíthatunk majd az eseményen. Bár minden poént nyilván nem lőttek le, a pletykákból már tudjuk, hogy összesen négy új telefont fognak leleplezni ezúttal: a Pixel 9 és Pixel 9 Pro mellett jön a Pixel 9 Pro XL és a Pixel 9 Pro Fold is.

Minden bizonnyal a hajlítható változat lesz a legizgalmasabb mind közül, és egy, a fentihez hasonló videóban már ezt is szemügyre vehettük. A látottak alapján a Google egy kicsit átgondolta a dizájnt az elődőkhöz képest a Pixel 9-hez érve. De ami még meglepőbb, hogy a Pro Fold az eszköz méretére és kategóriájára való tekintettel kétszer akkora kameraszigetet kap majd, mint a sima Pro:

Mint a videókban is látható, hogy a bemutatón valószínűleg kiemelt szerepet kap a hardver mellett a Google saját mesterséges intelligencia megoldása, a Gemini is. Ha esetleg lemaradtál volna a keresőóriás májusi I/O prezentációjáról, akkor érdemes lehet átböngészni az erről szóló cikkünket, mert minden AI-jal kapcsolatos újdonságot összefoglaltunk benne. No meg azért, mert valószínűleg az akkor felsorolt funkciók köszönnek majd vissza a Pixelekben most.

Ezeket olvastad már?

Kövess Minket!



Gamer szótár