Új formában, de a régi sztárral tér vissza az Evil Dead

Új formában, de a régi sztárral tér vissza az Evil Dead

Az új sorozat valószínűleg majd több ízben is meglepi majd a rajongókat.

Bruce Campbell neve megvan? Elképzelhető, hogy nem ugrik be rögtön, vagy fogalmad sincs kiről van szó, esetleg azonnal rávágod, ő volt a főszereplője az 1981-es Evil Dead - Gonosz halott című kult-klasszikus alkotásnak. Ezt a filmet nem bonyolították túl, miután öt barát elutazik egy kicsit pihenni, kibérelnek egy erdei faházat, csakhogy a tudtukon kívül hús-vér démonokat szabadítanak el. Ezt követően egy rendkívül groteszk és véres mészárlás kezdődik, hogy életben maradjon a csapat.

A húzónév persze Bruce volt, aki most egy óriási bejelentéssel rukkolt elő. Egyrészt tudni kell róla, hogy mostanra 66. életévét is betöltötte, másrészt az Ash vs. Evil Dead 2015-ös törlése után szögre akasztotta a szerepét – négy filmben és egy sorozatban formálta meg Ash Williamst. Viszont amíg a Peacock legújabb sorozatát, a Hysteria-t népszerűsítette, Campbell beszámolt a legújabb Evil Dead projektről is.

„Egy animációs sorozatot fejlesztünk. Én is részese leszek a munkálatoknak. Egész nap Ash hangját fogom utánozni, mert a hangom nem öregedett annyit, mint én.” – mondta az Entertainment Weeklynek.

A színész azt is hozzátette, hogy a sorozat egy erős premisszára támaszkodik.

„Kijutottunk a kabinból, de Samnek [Raimi] már nem kell rendeznie, nekem pedig nem kell eljátszanom Ash-t. A trükk az, hogy fogjuk azokat az elemeket, amelyeket az emberek szeretnek, vagyis azt, hogy ártatlan embereket kínoz egy rosszindulatú entitás, miközben olyan karakterekről van szó, akiknek nincsenek különleges képességeik, hogy megállítsák ezt a valamit.”

Ezeket olvastad már?

Sajnos sokkal több mindent nem osztott meg a szériáról, és azt sem tudni, hogy pontosan miről fog szólni, hány részes lesz az első évad, illetve egyáltalán terveznek-e több évaddal. Marad tehát a várakozás, de ha esetleg valaki újra a képernyőn szeretné látni Campbellt, akkor ne hagyja ki a Hysteria című sorozatot, amelynek főszereplői közé tartozik Julie Bowen, Anna Camp, Emjay Anthony, Chiara Aurelia, Kezii Curtis, Nikki Hahn, Garret Dillahunt, Nolan North, Elijah Richardson, Milly Shapiro, Allison Scagliotti és Jessica Treska.

Kövess Minket!



Gamer szótár


Közvetítések