Stephen King leghíresebb vámpírsztorija visszatér a Maxra, befutottak az első hivatalos fotók is

Stephen King leghíresebb vámpírsztorija visszatér a Maxra, befutottak az első hivatalos fotók is

Jelentős csúszás után idén ősszel debütálhat a Maxon a Borzalmak városa új filmadaptációja.

Sohavégetnemérős történetnek tűnik Hollywoodban a Stephen King-regények adaptálása, így már meg sem lepődtünk azon, amikor kiderült, hogy a méltán híres Borzalmak városa is új feldolgozást kap. Az említett mű a szerző korai regényei közé tartozik, és egy Jerusalem’s Lot nevű, isten háta mögötti kisvárosban játszódik, ide tér vissza Ben Mears író, hogy kiírja magából gyermekkori traumáit. De ahogy az a King-regényekben lenni szokott, a nyugodt alkotói munka helyett a gonosszal kell szembenéznie főhősünknek, miután a városban felakasztanak egy kutyát, eltűnik két gyerek, egyik este pedig egy kisfiú, Mark Pétrie a szobája ablakában megpillantja egy halott gyermek vigyorgó arcát.

A Borzalmak városát már két ízben is feldolgozták, a legutóbbi adaptációért pedig nem kisebb stúdió, mint a Warner felel, ahol úgy döntöttek, hogy a mozis forgalmazás helyett egyből a Maxon debütál majd az új változat. Most pedig a Vanity Fairnek köszönhetően befutottak az első hivatalos fotók is, amelyeken többek közt Lewis Pullmant is láthatjuk a főszereplő Ben Mears szerepében. Pullman mellett egyébként Makenzie Leigh, Bill Camp, Pilou Asbæk és Alfre Woodard lesz látható a főbb szerepekben. 

King korában azt nyilatkozta, hogy old-school horrorfilmre lehet majd számítani, és tegyük hozzá azt is, hogy a Warner is igencsak biztosra akart menni, ugyanis a Démonok között-franchise mögött álló és az AZ-filmeket is jegyző Gary Dauberman bízták meg az új adaptáció dirigálásával. Pontos premierdátum egyelőre nincs, de úgy tudni, hogy az új Borzalmak városa idén októberben érkezik majd a Max műsortárába.

Borítókép forrása: Warner Bros/Courtesy Everett Collection

Kövess Minket!



Gamer szótár