Mindez kevésbé meglepő annak fényében, hogy már az előzetesek is közutálat tárgyát képezték.
Bár a remake-ek, reboot-ok korát éljük, nem mindig hálás feladat hozzányúlni azokhoz az alkotásokhoz, amelyeket napjainkban is óriási kultusz övez, ugyanis megvan a veszélye annak, hogy az alkotók csúnyán mellényúlnak vele, vagy legalábbis nem azt nyújtják a rajongóknak, amit az eredeti mű kínált, és ezért népharag zúdul az újdonságra. Nagy valószínűséggel ezt láthatjuk most A holló remake-je esetében is, amely a film forgatásán lelőtt Brandon Lee főszereplésével készült, 1994-es alkotás újragondolása, amelyben a főhős, Eric Draven visszatér, hogy kegyetlen bosszút álljon az ő és szerelme meggyilkolásáért. A főszerepben ezúttal az Az-filmek sztárját, Bill Skarsgårdot láthatjuk, szerelmét, Shelly Webstert pedig Fka Twigs formálja meg.
Nyugodtan mondhatjuk, hogy már az új adaptáció előzetesei is kiverték a biztosítékot, és úgy tűnik maga a végeredmény sem nyerte el a nézők tetszését – és akkor még finoman fogalmaztunk. A Discussingfilm például arról adott hírt az X-en (leánykori nevén Twitteren), hogy A holló 6(!) százalékkal nyitott a Rotten Tomatoes-on 17 kritikusi vélemény alapján.
‘THE CROW’ debuts with 6% on Rotten Tomatoes.
— DiscussingFilm (@DiscussingFilm) August 22, 2024
Read our review: https://t.co/rINgx9VQDN pic.twitter.com/nc9bqVul8d
Ennél mostanra azért jobb a helyzet, bár a jótól valójában még igen messze vagyunk: a cikk írásának pillanatában 22 százalékon áll a Rupert Sanders rendezte alkotás 41 szakmai vélemény alapján. IMDb-n ennél valamicskével szebben fest a dolog, a 10-es skálán való értékelésnél jelenleg 5.2 pontnál jár, ami nem jó, de nem is tragikus.