Már magyarul is nézhető a Simba apjáról szóló Mufasa: Az oroszlánkirály új előzetese

Már magyarul is nézhető a Simba apjáról szóló Mufasa: Az oroszlánkirály új előzetese

Mufasa kalandos eredettörténete decemberben elevenedik meg a nagyvásznon. 

Egy élőszereplős Az oroszlánkirály valószínűleg túl nagy falat lett volna a Disney számára (való igaz, hogy nehéz lett volna igazi állatokkal kivitelezni a sztorit), így 2019-ben kaptunk egy fotórealisztikus animációval készült filmet, ami egy az egyben az 1994-es rajzfilm átirata lett. Hogy ennek mennyi értelme volt, abba most inkább ne menjünk bele, az animációról mindenesetre többen is elismerően nyilatkoztak, a film pedig szépen hozott a kasszára, 1,66 milliárd dolláros összbevételt produkált, így adta magát a dolog, hogy a Disney egy újabb bőr lehúzása mellett döntsön.

Így született meg a Mufasa: Az oroszlánkirály ötlete, amely – ahogy azt a címe is mutatja – Mufasáról, azaz Simba apjáról szól, akit még kölyökoroszlánként ismerünk meg. A történet szerint Mufasa magányosan járja a vadont, amikor a sors úgy hozza, hogy összetalálkozik Takával (ő a mesebeli Zordon), akinek királyi vér csörgedezik az ereiben, a két oroszlán között pedig elválaszthatatlan kapocs alakul ki. Taka mindig is vágyott egy testvérre, Mufasa felbukkanásával pedig ez a vágya is teljesül - de persze mint tudjuk, a testvéri szeretet nem tart örökké a két oroszlán között.

Ahogy az a korábbi trailerekből is kiderült, egy rakat jól ismert szereplő tér vissza, például Simba, Pumba, Timon, RafikiNala és Kiara is. Továbbá azt is tudjuk, hogy a főszereplőket olyan ismert személyek szólaltatják majd meg, mint Aaron Pierre, Kelvin Harrison Jr., Seth Rogen, BeyonceMads Mikkelsen, de Beyonce lánya, Blue Ivy Carter is részt vett a szinkronizálásban, a fiatal énekesnő Kiaraként lesz hallható.  

Mufasa kalandos eredetsztorija december 19-én debütál a hazai mozikban, alább a frissen érkezett új magyar előzetes látható.

Borítókép forrása: Disney 

Kövess Minket!



Gamer szótár