Francis Ford Coppola nem akarta, hogy a Megalopolis „valamiféle woke hollywoodi produkció legyen”.
A hazai mozikat sem kerüli el a látványorgiának ígérkező Megalopolis, amelyen a legendás rendező, Francis Ford Coppola állítólag negyven évig dolgozott. A film főszereplője egy Caesar nevű idealista építész (őt alakítja Adam Driver), akinek dédelgetett álma, hogy újraformálja a romokban heverő ősi-futurisztikus New Yorkot, csakhogy a korrupt polgármesternek egészen más tervei vannak.
Coppola most a Rolling Stone-nak adott interjújában beszélt a filmről, ahol többek közt azt is elárulta, az volt a szándéka, hogy olyan produkciót készítsen, amely nem olyan, mint a tipikus mai „woke hollywoodi filmek”. Ennek érdekében a szereplők közé direkt ellentmondásos színészeket is beválogatott, például Jon Voightot, aki Donald Trump hangos támogatója már a kezdetek óta, valamint Shia LaBeoufot, akit 2021-ben szexuális zaklatással vádoltak meg.
„A szereposztásban olyan emberek is szerepelnek, akikről egyszer már lemondtak. Vannak köztük főkonzervatívok, de kifejezetten haladó szelleműek is. A lényeg, hogy mindannyian egy filmen dolgoztunk” – mondta A keresztapa, az Apokalipszis most és megannyi ismert film rendezője.
A direktor hozzátette, Shia LaBeouf színésszel korábban nem volt tapasztalata, de egyértelműen pozitívan csalódott benne. Elmondása szerint a színész tipikusan olyan karakter, aki feszültséget generál maga és a rendező között, így az ember inkább ráhagyja, hogy a végén aztán valami zseniális süljön ki az egészből.
A Megalopolist az idei Cannes-i Filmfesztiválon mutatták be először, a sci-fi eposz azonban nem igazán nyerte el a kritikusok tetszését. A produkció megítélését az sem segítette, hogy Coppolát megvádolták, hogy botrányosan viselkedett a film forgatásán: olyan videók kerültek napvilágra, ahol a rendező női statisztákat próbál megcsókolni.