Emilia Clarke főszerepet játszik a Ponies című thrillersorozatban, amit a Peacock felületén debütál majd.
A Trónok harca Daenerysét legutóbb a Titkos invázió című sorozatban láthattuk, amellyel a színésznő hivatalosan is belépett a Marvel-univerzumba. Korábban az a hír járta, hogy Clarke Abigail Brandként debütálhat majd, de ez az információ téves volt, kiderült ugyanis, hogy a színésznőt G'iah szerepében, a Skrullok vezetőjének lányaként láthatjuk a sorozatban. Most pedig egy újabb szériában vállalt szerepet a színésznő, igaz ez a sztroi nem a szuperhős-világban, hanem a Szovjetunióban, a hidegháború idején játszódik majd.
1977-ben, Moszkvában járunk, a történet főszereplője pedig két teljesen átlagos nő, akik titkárként dolgoznak az amerikai nagykövetségen. Ez azonban csak addig tart, ameddig mindkettejük élete gyökeres fordulatot nem vesz, miután a férjeiket rejtélyes körülmények között megölik a Szovjetunióban, a két nőből pedig a CIA ügynökei lesznek. Bea (Clarke) szovjet bevándorlók túlontúl is művelt, oroszul beszélő gyermeke. Twila egy kisvárosi lány, aki éppoly dörzsölt, mint amilyen bátor. A két nő összefog, hogy közös erővel leleplezzenek egy hidegháborús összeesküvést, és megoldják a rejtélyt, amely miatt özvegyekké váltak.
Ami az alkotógárdát illeti, a Ponies című széria mögött Susanna Fogel (A kém, aki dobott engem, Éretlenségi) és David Iserson (A kém, aki dobott engem, Angry Angel) áll, Emilia Clarke pedig nem csak színészként, de executive producerként is dolgozik a projekten. A színésznőt legközelebb egyébként a Criminal című Amazon-sorozatban láthatjuk majd, amely Ed Brubaker és Sean Phillips azonos című képregényein alapul, a főszerepben pedig Charlie Hunnam és Adria Arjona lesz látható.
Fotó: Helen Sloan/HBO