Kukázták a Pókverzum 3 nagy részét? A franchise producere reagált a hírre

Kukázták a Pókverzum 3 nagy részét? A franchise producere reagált a hírre

Jeff Sneider sem tévedhetetlen.

Mi is beszámoltunk arról itt, az Esport1-en, hogy a szinte mindig jól értesült Jeff Sneider szerint a Sony a kukába dobta az animációs Pókember-film soron következő, harmadik részének munkálatait "kreatív átalakításokra" hivatkozva. Mindebből pedig arra lehetett következtetni, hogy a munka újrakezdése miatt várhatóan hatalmas csúszással érkezik majd a mozikba a Pókverzum új része: Sneider bennfentes információkra hivatkozva arról írt, hogy a film feltehetően csak 2027-ben landolhat a mozikban.

Bár ezt hallva rengeteg pókverzumos rajongó dőlhetett a kardjába, mint kiderült, az aggodalom alaptalan volt, ugyanis időközben két megbízható helyről is érkezett cáfolat, miszerint a szivárogtató nem jól gondolja, amit gondol.

A Pókverzum-sorozat producere Christopher Miller – aki olyan művekkel szerzett magának hírnevet, mint A Lego kaland és a 22 Jump Street - a közösségi médiában tett pontot a találgatások végére.

Semmit nem selejteztünk le. Minden szépen halad” – reagált a pletykára a producer.

Emellett a Pókverzum-filmek zeneszerzője, Daniel Pemberton sem hagyta szó nélkül az ügyet. 

Bár nem akarsz ebbe belegondolni, de el tudod hinni, hogy bizonyos dolgok, amik az interneten felbukkannak, nem teljesen felelnek meg a valóságnak?” – írta ironikusan Pemberton.

Nos, ezek szerint szinte biztosra vehető, hogy a Sony nem selejtezte le a Pókverzum 3 eddigi munkálatait, és talán nem ördögtől való gondolat abban bízni, hogy hamarabb ülhetünk be rá a moziba, mint 2027. Tegyük hozzá azért azt is, hogy az eredeti tervek szerint már idén márciusban bemutatták volna a Spider-Man: Beyond the Spider-Verse-t, ami ugyebár nem valósult meg, és egyelőre a pontos premierdátum sem ismert. 

Kövess Minket!



Gamer szótár