Hasznos tippek, ha gyerek quad vásárlását fontolgatod

Hasznos tippek, ha gyerek quad vásárlását fontolgatod

A gyermekek, főként a fiúk általában imádják a járműveket. Különösen azokat kedvelik, amelyek sportosak, az pedig már csak a hab a tortán, ha ők maguk hajthatják őket!

Ha a te csemetéd is így van ezzel, akkor remek választás lehet a számára egy gyerek quad a Szigetmotor oldaláról. Ez egy olyan járgány, ami hasonlít a cross motorra, csak éppen négy kereke van. Kitűnően lehet használni terepen és zárt pályán egyaránt, egy meglehetősen stabil és biztonságos konstrukció.

Meg kell találni a megfelelő méretű és súlyú quadot

A kisebbek számára különféle méretekben készítenek quadokat, és még a súlyuk között is jelentős eltérés van. Mindenképpen törekedni kell arra, hogy a gyermek aktuális méretének és korának megfelelő járművet válasszuk.

Jó hír, hogy míg a cross motorok esetében a tudásszintet is figyelembe kell venni, addig a quadok esetében életkor és súly alapján döntést lehet hozni. Lehetőség szerint azonban érdemes meggyőződni róla, hogy le fog-e érni a lurkó lába, erőlködés nélkül eléri-e a fékkart és az egyéb kezelő szerveket. Célszerű tehát olyan üzletből vásárolni, mint a Szigetmotor, ahol ki tudja próbálni a gyermek a kiszemelt típust, mielőtt megvásárolnánk.

Nem szégyen szakember segítségét kérni

A megfelelő quad kiválasztásához bátran fordulhatunk szakemberhez is. A Szigetmotornál szívesen segítenek megtalálni a gyermek életkorának és súlyának megfelelő modellt, sőt az átadáskor elmagyarázzák, miként lehet biztonságosan használni az adott járművet.

A szóban forgó termék teljesítményétől függ az, hogy milyen tempóval lehet vele haladni, és mennyire jól irányítható. A kisebbeknek jó lehet egy visszafogottabb erősségű motorral felvértezett járművet venni, a nagyobbaknak pedig már lehet nagyobb teljesítményű változatot is vásárolni.

Milyen biztonsági kiegészítőkre lehet szükség?

Bölcs döntés, ha sebességkorlátozó funkcióval felvértezett modellt választunk a gyerkőcünk számára. Egy jól működő tárcsafék mellett a kézvédő megléte is fontos. A quadozás így nemcsak szórakoztató lehet, hanem biztonságos is.

Nem szabad félvállról venni a kellő védelmet biztosító ruházat beszerzését. Kizárólag bukósisakban engedjük quadozni a csemeténket, és vegyünk számára egy cross motoros ruhát is. Ez ugyanis olyan anyagból készül, amely rendkívül erős, így képes megvédeni a kicsiket a súlyosabb sérülésektől.

Így kerülhetők el a kellemetlen meglepetések

Tudni kell, hogy a quadok többsége elektromos, azaz akkumulátor segítségével üzemeltethető. Előzetesen érdemes utánanézni, hogy hány órán át lehet nyüstölni, mielőtt tölteni kell, és jó képbe kerülni a töltési idővel is.

Nem feltétlenül a legolcsóbb quad megvásárlása a leggazdaságosabb lépés, hiszen a szervizigényét is mérlegelni kell. A Szigetmotor kínálatában számos remek ár-érték arányú quad található, amelyeket minimális karbantartással és javítással kedvező költségek mellett lehet fenntartani.

Kövess Minket!



Gamer szótár

LAN

Üzlet - Váratlan csomagot kaptál? Lehet, hogy csalók szerezték meg az adataidat (x)

Az elmúlt hetekben egyre többen számolnak be arról, hogy olyan csomagot kaptak, melyet nem is rendeltek meg. Bár elsőre akár szerencsés véletlennek is tűnhet a váratlan küldemény, a háttérben gyakran egy kifinomult online csalási forma, az úgynevezett brushing scam állhat – figyelmeztetnek az ESET kiberbiztonsági szakértői.

Üzlet - Sportos lendület, magabiztos megjelenés: amikor a haj is számít

A mozgás és az aktív életmód sok férfinak segít igazán formában maradni és megőrizni a lendületét, ám amikor a haj elkezd ritkulni, sokan úgy érzik, hogy a tükörben látott kép már nem tükrözi ugyanazt az energiát és magabiztosságot, amit belül éreznek.

Üzlet - Merülj el a koktélok világában

Az italok szerelmeseinek világában mindig akad valami új, ami kipróbálásra vár. Mi történik azonban, ha valaki épp csak ismerkedne ezzel a lenyűgöző univerzummal? Kezdők számára léteznek koktélok, amelyeket mindenképpen érdemes megismerni. Ezek a klasszikus italok nemcsak az alapokat mutatják meg, hanem ízelítőt adnak az italok színkavalkádjából, aromáiból és ízvilágából is.

Közvetítések