Egy szótártoll nagy segítséget jelent a nyelvtanulásban

Egy szótártoll nagy segítséget jelent a nyelvtanulásban

A nyelvtanulás alapból nem egy egyszerű és rövid folyamat. Leginkább a maratonfutáshoz hasonlít, amely során alaposan be kell osztani az energiánkat. Természetesen, ahogy a futás esetében, úgy a nyelvtanulásnál is hatékonyabbá tehetjük a folyamatot, nem kell a hagyományos módszerekkel próbálkozni.

Megjelenik a modern technológia

A sportolók sem ugyanazokat a módszereket használják a felkészülés során, mint évtizedekkel ezelőtt. A nyelvtanulás sem annyiról szól, hogy felkapunk egy szótárat és bemagoljuk az idegen szavakat. A megfelelő eszközzel valósággal élmény lehet a tanulás. Ilyen például a szótártoll, ami BrainBridge segítségével érhető el hazánkban. 

Sőt, már a Libertine könyvesboltokban is beszerezhető, ahol egyből a gyakorlatban is kipróbálhatjuk mire képes az eszköz. Idegen nyelvű folyóiratokat, könyveket is egyszerűen, gyorsan tudunk elolvasni. Kinyílhat előttünk a világ, és az eddigi nyelvi akadályokat hatékonyan küzdhetjük le.

Nulla nyelvismerettel is elkezdhetjük használni, mivel a szavak mellett összetett mondatokat, bekezdéseket, komplett szövegrészleteket képes hatékonyan lefordítani. Az eszköz Smart Dictionary Pen néven is fut. Ránézésre olyan, mint egy nagyobb szövegkiemelő. Egyszerű a használata, gyorsan bele lehet tanulni. A segítségével az írott és beszélt szövegeket is lefordíthatjuk, de ez nem minden!

Az angol kiejtést is lehet gyakorolni, mind amerikai, mind brit angol esetében. A halott szöveget ráadásul egy 100-as skálán fogja értékelni az eszköz. Szótagokra bontva, szótagonként láthatjuk, hogy az egyes szavak mely részét mondtuk tökéletesen, és hol kell még javítani egy kicsit. Vissza lehet hallgatni, hogy pontosan hogyan ejtettük ki a mondatot, majd újra meghallgathatjuk az anyanyelvi változatot. Gyakorolhatunk egészen addig, amíg el nem érjük a 90 feletti pontszámot. 

Az angol nyelven túl

Természetesen a szótártoll az angol mellett más nyelvek gyakorlására is lehetőséget ad. Idetartozik a német, török, orosz, maláj, thai, vietnámi, hagyományos kínai, egyszerűsített kínai, koreai, japán, holland, portugál, görög, arab, francia, olasz, spanyol és még a magyar is. Minden további nyelv pedig ingyenes frissítésként érkezik majd az eszközökre a későbbiekben. Nyelvtanulás mellett könyvolvasáshoz és a házi feladatok elkészítéséhez is lehet használni.

Bárhová magunkkal vihetjük

Kompakt, egyszerű kialakításának köszönhetően konkrétan bárhova elkísérhet minket a szótártoll. Elvihetjük egy külföldi útra, nemzetközi konferenciára vagy a közeli könyvtárba is. Használhatjuk az egyetemen vagy éppen az egyetemi szakdolgozat elkészítéséhez, ugyanis az idegen nyelven íródott forrásokkal sokkal jobb dokumentációt lehet összeállítani. Offline is működik, az angol szavak keresése és értékelése így is elérhető. Lementhetünk szövegeket, szavakat és beolvasott mondatokat is.

Kövess Minket!



Gamer szótár


Üzlet - Új, izgalmasabb élmények keresése az intimitásban

Az intimitás sokféle formában jelenhet meg, és mindenki számára más jelenti a felfedezés és a felszabadulás élményét. Van, aki a romantikus gesztusokban találja meg a boldogságot, mások viszont szeretnék kipróbálni azokat az élményeket, amelyek egy kicsit eltérnek a megszokottól.

Üzlet - A méhpempő értékes hatásai az egészség megőrzésében

Miközben a modern világ a táplálékkiegészítők sorától zsong, a méhpempő, az egyik legősibb természetes anyag most újra a középpontba kerül. Ez a természet ajándéka, amit a méhek fejlesztenek ki, számtalan pozitív tulajdonsággal rendelkezik, és talán az Ön egészségéhez is jelentősen hozzájárulhat. Gondolt már arra, hogy kipróbálja a méhpempőt?

Közvetítések