Nem sok minden derül ki belőle, de legalább para lett az Alien-sorozat első kedvcsinálója

Nem sok minden derül ki belőle, de legalább para lett az Alien-sorozat első kedvcsinálója

Bár az Alien: Romulust még nagyban vetítik a mozik, már az Alien: Earth szériához is befutott az első rövidke kedvcsináló is.

1979-ben A nyolcadik utas: a Halállal indult el hódító útjára minden idők egyik legsikeresebb sci-fi horror franchise-a, amely az évek alatt számtalan folytatással, előzménnyel és crossoverrel bővült – legutóbb az Alien: Romulusra ülhettünk be a moziba, amelynek már a folytatását rebesgetik. Azt pedig már jó ideje tudni lehet, hogy készül egy sorozat is, amely az Alien-filmek világában játszódik, és amit az FX készít, vagyis idehaza minden bizonnyal a Disney+ kínálatában lesz majd elérhető.

Az Alien: Earth szériát Noah Hawley hozza el nekünk, aki a Fargo sorozatot is jegyzi, az eredeti Alien-filmeket is rendező Ridley Scott pedig executive producerként veszi ki a részét a munkálatokból. Ami a szereplőgárdát illeti, Sydney Chandler, Alex Lawther, Samuel Blenkin, Essie Davis, Adarsh Gourav és Kit Young lesznek a széria főszereplői, a sztori pedig három évtizeddel az első Alien-film eseményei előtt játszódik majd. Így hangzik a hivatalos szinopszis:

Amikor egy titokzatos űrhajó lezuhan a Földre, egy fiatal nő (Chandler) és egy szedett-vedett katonákból álló csapat végzetes felfedezést tesz, miután szembetalálják magukat a bolygó legnagyobb fenyegetésével."

Az Alien: Earth premierjére valamikor 2025 első felében lehet számítani, alább pedig már nézhető az első, hangulatos kedvcsináló is, amelyben egy xenomorph is feltűnik. 

Kövess Minket!



Gamer szótár