Sorra vonulnak ki a nézők Demi Moore új filmjének vetítéseiről

Sorra vonulnak ki a nézők Demi Moore új filmjének vetítéseiről

Sokak gyomra nem bírja el a vásznon látott borzalmakat.

Coralie Fargeat testhorrorját, A szert (The Substance) még májusban, Cannes-ban mutatták be, ahol a szezon egyik legígéretesebb filmjeként aposztrofálták, ami tipikusan olyan, amit vagy imádni, vagy utálni lehet. Bár már az előzetes is meglehetősen nyomasztóra sikeredett, nagyon úgy néz ki, hogy a kész filmnek is olyan hatása van, ami miatt többen inkább úgy döntenek, hogy kivonulnak a moziteremből.

A The Independent számolt be arról, hogy sok néző azt a visszajelzést adta az interneten, hogy többen is félbehagyták a filmet, és a távozás mellett döntöttek. A visszajelzések alapján A szer egy kőkemény és beteg horrorfilm, és ahogy azt a brit hírportál is megjegyzi, könnyen meglehet, hogy egyesek nincsenek is tisztában azzal, hogy milyen filmre is ülnek be. A The Independent korábban például olyan testhorrornak nevezte Demi Moore filmjét, „ami olyan helyekre téved, amelyek még a műfaj rajongóit is ledöbbentik”.

Miután A szer véget ért, az egész mozi néma és mozdulatlan volt, majd valaki megkérdezte, hogy jól vagytok? És kórusban mondtuk azt, hogy nem” – írta egy néző a neten.

A szer az egyetlen olyan mozis élményem, aminek a végén mindenki tapsolt. Miután viszont elkezdődött 20 perccel később ketten is kisétáltak. Később még hárman” – jegyezte meg egy másik.

Ami a történetet illeti, a cselekmény középpontjában egy idősödő hollywoodi sztár áll (őt alakítja Demi Moore), aki a feketepiacon hozzájut egy olyan droghoz, amelynek segítségével megalkothatja fiatalabb verzióját (őt Margaret Qualley játssza), a gond ezzel csak az, hogy az anyagnak akad némi mellékhatása is. 

A szer a magyar mozikat sem kerüli el, a hazai premier október 10-én esedékes. 

Borítókép forrása: Mubi 

Kövess Minket!



Gamer szótár