Premierdátumot kapott a botrányt botrányra halmozó Sikoly 7

Premierdátumot kapott a botrányt botrányra halmozó Sikoly 7

Jenna Ortega és Melissa Barrera nélkül jön a Sikoly 7, de legalább már tudni, hogy mikor. 

Nem mondhatni, hogy túlzottan jól indultak volna a munkálatok a Sikoly-franchise (Scream) soron következő, hetedik része kapcsán. Ennek oka, hogy tavaly novemberben gyakorlatilag a semmiből érkezett a hír, hogy Melissa Barrerát kiteszik a folytatásból, miután a színésznő közösségi médiában írt bejegyzéseit a horrorfilmek mögött álló cég, a Spyglass antiszemitának és gyűlöletkeltőnek titulálta. A mexikói színésznő a Gázában történtek ellen emelte fel a hangját, azt írva, hogy az emberek semmit sem tanultak a történelemből, mert ezúttal is csak csendben figyelik, hogy népirtás és etnikai tisztogatás zajlik egy országban.

Barrera kirúgása a Sikoly-szériából és különösen a mögötte meghúzódó okok sokaknál kiverték a biztosítékot, az pedig már csak hab volt a tortán, hogy a Sikoly ötödik és hatodik részének másik főszereplője, Jenna Ortega is kilépett a folytatásból – igaz, ő önszántából hagyta ott a filmet arra hivatkozva, hogy nem tudná összeegyeztetni a Wednesday második évadának munkálataival. Decemberben pedig Christopher Landon rendező is faképnél hagyta a projektet, mondván „az álommelóból rémálom lett”.  Miután ennyi nagy név távozott a tervezett folytatásból, minden bizonnyal nem kis pénz szabadult fel, nem sokkal később pedig befutott a hír, hogy Neve Campbell, aki keveselte a hatodik filmért felajánlott gázsit, hogy, hogy nem visszatér a hetedik részben – a színésznő a Wes Craven által rendezett első négy részben alakította Sidney Prescottot.

Botrányok ide vagy oda, „a shownak mennie kell tovább”, most pedig az is kiderült, hogy a következő felvonás 2026. február 27-én érkezik majd a mozikba a tengerentúlon.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Neve Campbell (@nevecampbell) által megosztott bejegyzés

Hogy milyen irányt vesz majd a történet a Carpenter-nővérek hiányában és Campbell visszatérésével, nem tudni, annyi biztos, hogy a stafétabotot Kevin Williamson vette át a rendezői székben, aki az első Sikoly-filmet, valamint a Sikoly 2-t és a Sikoly 4-et is írta.

Kövess Minket!



Gamer szótár