Elege van a horror műfajából, vígjátékokban szeretne szerepelni.
Elle Woods 23 évvel ezelőtt jelentkezett a Harvard jogi karára, és 21 éve annak, hogy megnyerte a pert, amit édes kis csivavája, Gyilkos Woods jogaiért folytatott. Először 2018-ban lehetett hallani arról, hogy elkészül a Doktor Szöszi harmadik felvonása is, ráadásul Reese Witherspoonnal a főszerepben, később pedig mindez hivatalosan is megerősítést nyert. A filmet eredetileg már 2022-ben bemutatták volna a mozikban, és nehéz lenne megmondani, hogy jelenleg hol is tartanak a munkálatok, viszont nincs hír arról, hogy a kukában landolt volna a Mindy Kaling által jegyzett projekt.
A Doktor Szöszi 3 mellett arról se feledkezzünk meg, hogy fejlesztés alatt áll egy sorozat is az Amazonnál, ami a divatimádó szőke ügyvédlány középiskolás éveire koncenrtál majd. Az Elle névre keresztelt széria kapcsán egyelőre nem sok részletre derült fény, jó hír viszont, hogy a forgatókönyvet az a Josh Schwartz és Stephanie Savage írják, akik a Gossip Girl sorozaton is dolgoztak.
Hogy kit láthatunk majd a készülő Doktor Szöszi-produkciókban, nem tudni (Reese Witherspoon ugyebár visszatér majd a harmadik felvonásban), egy jelentkező azonban már biztosan akad, aki szívesen felbukkanna a rózsaszín univerzumban. Az Amerikai Horror Story és a Ratched horrorszériák színésznője, Sarah Paulson arról beszélt nemrégiben, hogy szívesen kipróbálná magát vígjáték szerepekben is.
„Azt akarom, hogy valaki berakjon végre egy kib@szott vígjátékba. Senki nem teszi meg ezt nekem. Csak azt akarják, hogy sikítsak, és meneküljek egy bohóc elől. Hát nem értik, hogy egy szelíd, kedves, bájos és vicces ember vagyok?” – válaszolta a színésznő arra a kérdésre, hogy milyen műfajban próbálná ki szívesen magát.
Fotó: Dia Dipasupi/Getty Images
A BuzzFeed The Puppy Interview című műsorában Paulson azt is elárulta, hogy Cate Blanchettel például szívesen játszana együtt egy vígjátékban, de Sandra Bullockkal is szeretne újra együtt dolgozni, vele viszont egy fajsúlyosabb produkcióban tudja elképzelni magát. A Doktor Szöszi-téma akkor került szóba, amikor a színésznőt arról kérdezték, hogy Holland Taylor szerepei közül – akivel egy párt alkot a való életben – melyiket játszaná el szívesen.
„Valószínűleg szívesen szerepelnék a Doktor Szösziben, és azt a tanárt szeretném játszani. Ikonikus” – mondta.
Taylor Elle Woods egyik tanárját, Stromwell professzort alakította a Harvard jogi karán, aki bár nem tűrt ellentmondást az óráin, végül Elle mellé állt, és nem hagyta, hogy a szőke lány a rosszindulatú pletykák miatt feladja az álmait.
Fotó: MGM