A Szárnyas fejvadász 2049 jogait birtokló egyik produkciós cég szerint Musk törvényt sértett.
A Tesla nemrégiben tartotta meg We, robot elnevezésű eseményét, amelyen két jövőbemutató járművet is bemutattak, valamint a cég Optimus névre keresztelt robotjai is felvonultak a nézők soraiban. Az esemény fogadtatása azonban nem volt teljesen botránymentes, és ez nem csak a sokak meglepődését kiváltó, pedál és kormánykerék nélküli robotaxinak tudható be: az Én, a robot film rendezője, Alex Proyas plagizálással vádolta meg Elon Muskot, mondván a milliárdos tőle lopta a rendezvényen bemutatott Cybervan és Cybercap járművek dizájnját, de véleménye szerint az Optimus is nagyfokú hasonlóságot mutat a filmjében látott robotokkal. Hogy a rendező jogi útra tereli-e a dolgot, arról nem szól a fáma, az azonban már biztos, hogy az Alcon Entertainment perre megy Elon Muskkal és a Teslával szemben.
Ennek oka, hogy a Los Angeles-i székhelyű produkciós cég szerint a Tesla jogtalanul tett közzé a rendezvényen mesterséges intelligencia generálta fotót a Szányas fejvadász 2049 alapján - írja a The Verge, hozzátéve, hogy az Alcon nem csak Elon Musk és a Tesla ellen indít eljárást, de a Warner Bros. Discovery ellen is. Utóbbi kettő állítólag aznap, mindössze néhány órával a rendezvény megkezdése előtt küldött kérést a Szárnyas fejvadász 2049 képeinek felhasználása apropóján a film mögött álló produkciós cégnek, amit a szóban forgó vállalat állítólag kategorikusan elutasított. Bár a WBD is birtokol néhány licencjogot a film kapcsán, mivel az eseményt világszerte élőben sugározták, az Alcon engedélyére is szükségük lett volna, hogy legális keretek között használhassák fel a képeket, mikor azonban a produkciós cég tudomást szerzett a dologról, egyértelműen az értésükre adta, hogy nem járul hozzá a fotók közzétételéhez.
„Minden körültekintő márkának, amely bármilyen szinten is kapcsolatba kerül a Teslával, figyelembe kell vennie Musk politikai állásfoglalásait, valamint szeszélyes és önkényes viselkedését, amely olykor gyűlöletbeszédbe torkollik" - magyarázza Alcon. „Az Alcon mindezen okok miatt nem akarta, hogy a Szányas fejvadász 2049-nek bármi köze is legyen Muskhoz, a Teslához vagy bármelyik, Musk által irányított céghez.
Fotó: Warner Bros.
Úgy tudni, hogy miután az Alcon visszautasította, hogy fotókat használjanak fel Denis Villeneuve nagy sikerű folytatásából, a Tesla eseményén végül egy olyan képet tettek közzé, amelyet a mesterséges intelligenciával készíttettek el, inspirációként azonban egyértelműen a Szárnyas fejvadász 2049 szolgált. Az eseményen Musk állítólag név szerint is említette a kultikus cyberpunk franchise-t, és egy olyan fotót jelenített meg, amelyet a fentebb látható hivatalos fotó alapján generáltak le.
Borítókép forrása: Warner Bros.