Három új Agatha Christie-adaptáció a láthatáron, Miss Marple is a mozikba megy

Három új Agatha Christie-adaptáció a láthatáron, Miss Marple is a mozikba megy

A 20th Century Studios további Agatha Christie-történeteket tervez filmvászonra vinni. 

Agatha Christie az az író, akinek a művei több mint száz év elteltével is remekül működnek mozgóképen - és nem csak mozgóképen, de írott formában is. Egyik legikonikusabb karakterét, Poirot nyomozót legutóbb Kenneth Branagh formálta meg a nagyvásznon, aki 2018-ban, a Gyilkosság az Orient expresszen adaptációjában bújt először a legendás detektív bőrébe, majd 2022-ben jött a Halál a Níluson, tavaly szeptemberben pedig a horror elemekkel tűzdelt Szeánsz Velencében című filmet is megkaptuk, amely az írónő egyik kevésbé ismert regényét dolgozta fel - Branagh egyébként nem csak főszereplőként, de rendezőként is jegyzi az említett filmeket. Egyelőre nem tudni, hogy lesz-e még Hercule Poriot Kenneth Branagh, az azonban nagyon biztosnak tűnik, hogy a 20th Century Studios továbbra sem engedi el a krimi nagyasszonyának történeteit. 

A filmstúdió nagyfőnöke, Steve Asbell a minap árulta elThe Hollywood Reporternek, hogy a jövőben is terveznek AC-történeteket a filmvászonra vinni, ráadásul azt is megtudtuk, hogy mely produkciókat láthatjuk majd legközelebb: e szerint érkezik majd egy Tíz kicsi néger, egy A vád tanúja és egy Miss Marple-film is a mozikba. Asbell azt is elmondta, hogy „egy csomó más cím” is készülőben van, további részleteket azonban nem árult el, így azt sem tudni, hogy Branagh visszatér-e majd színészként vagy alkotóként valamelyik projekthez.

Érdemes megjegyezni, hogy hacsak a kreatív csapat nem alakít a történeten, Branagh színészként való megjelenése nem túl valószínű, Poirot-ként legalábbis biztosan nem, ugyanis az említett regények egyikében sem bukkan fel a kis belga detektív. Az szintén nem világos, hogy a 20th Century Studios mely Miss Marple-történetet fogja adaptálni - Asbell csak Miss Marple-filmként hivatkozott a produkcióra -, az azonban már önmagában is örömteli hír, hogy a közeljövőben egy nagyobb volumenű produkcióban is viszonláthatjuk majd a kotnyeles vénkisasszonyt. Ami pedig a másik két regényt illeti: A vád tanúja Christie 1920-ban megjelent novellája, amelyből többek közt színdarab is készült, a Tíz kicsi néger (amit az elmúlt években Mert többen nincsenek címmel találhatunk meg a könyvesboltokban) pedig az írónő egyik legismertebb és leghátborzongatóbb regénye, amit legutóbb 2015-ben adaptáltak egy kifejezetten jól sikerült minisorozat formájában. 

Borítókép forrása: 20th Century Studios

Kövess Minket!



Gamer szótár