Trump szabad utat enged a mesterséges intelligenciának, nem lesz fék az AI-vonaton

Trump szabad utat enged a mesterséges intelligenciának, nem lesz fék az AI-vonaton

Jöjjön, aminek jönnie kell. 

Bár a mesterséges intelligencia az elmúlt évtizedek legígéretesebb technológiai újításának tűnik, számos kockázat merült már fel a fejlesztése és a felhasználása kapcsán is. Elsősorban nem önmagában az MI jelenti a veszélyt (bár való igaz, hogy az AGI és a szuperintelligencia kapcsán már ez is felmerült), hanem maga az ember, adódik ugyanis a kérdés, hogy rossz kezekbe kerülve egy ilyen horderejű technológia mi mindenre lehet képes. A szakértők többsége épp ezért egyetért abban, hogy a kockázatok mérséklése végett szükség van bizonyos keretekre, Joe Biden amerikai elnök pedig ezt az irányvonalat követve még tavaly novemberben aláírt egy rendeletet a mesterséges intelligencia biztonságos fejlesztése és felhasználása kapcsán, de az Európai Unión belül is született hasonló szabályozás EU AI Act néven, amely idén augusztusban lépett hatályba. Akadnak azonban olyanok is, aki szerint a mesterséges intelligenciát nem szabad korlátok közé szorítani.  

A Futurism Donald Trump kampányplatformjára hivatkozva arról ír, hogy az elnök, aki hamarosan másodjára is beköltözhet a Fehér Házba, várhatóan hatályon kívül helyezi majd a Biden által bevezetett mesterséges intelligencia rendeletet, teljes mértékben szabad utat engedve ezzel az MI fejlesztésének és használatának.

Visszavonjuk Joe Biden veszélyes végrehajtó rendeletét, amely gátolja az MI-innovációt, és radikális baloldali ötleteket kényszerít a technológia fejlesztésére" - jelentette ki Trump a platformon. A republikánusok a szólásszabadságban és az emberi virágzásban gyökerező mesterséges intelligencia fejlesztését támogatják."

Biden a hivatalba lépését követően több alkalommal is jelezte, hogy a mesterséges intellienciát korlátok közé kell szorítani. A tavaly ősszel aláírt rendeletben többek közt azt is kikötötték, hogy az MI-vel foglalkozó techcégeknek teszteredményeket és egyéb információkat kell eljuttatniuk az illetékes szervekhez annak érdekében, hogy garantálni lehessen, a technológia fejlesztése és használata biztonságos keretek között zajlik - a Biden-adminisztráció szerint amiatt is fontos ez, hogy felmérhessék, mennyire sebezhetőek az MI-modellek a számítógépes támadásokkal szemben. A kritikusok szerint ugyanakkor ennek a folyamatnak is megvan a maga hátulütője: egyrészt szükségtelenül lassítja a mesterséges intelligencia fejlesztések ütemét, másrészt arra kényszeríti a cégeket, hogy felfedjék üzleti titkaikat.

A rendeletben azt is szerették volna, hogy a Nemzeti Szabványügyi és Technológiai Intézet útmutatást adjon többek között annak biztosítására, hogy az MI-rendszerek mentesek legyenek a faji megkülönböztetéstől. Ez az a rész, amelyet Trump és a vele megegyező nézeteket vallók radikális baloldali eszméknek" tekintenek.

Borítókép forrása: Jabin Botsford/The Washington Post/Getty Images

Kövess Minket!


#ai

Gamer szótár