Reese Witherspoon könyvklubja által ajánlott regény kerül kisképernyőre.
Anya Taylor-Joy a 2020-ban bemutatott Vezércsellel robbantott nagyot, de színészi tehetsége már Robert Eggers A boszorkányában, M. Night Shyamalan Széttörve című pszichológiai horrorjában, majd annak folytatásban, az Üvegben, valamint a Peaky Blinders sorozatban is megmutatkozott. A Netflix sakkozós miniszériája óta a brit-argentin színésznő olyan filmekben tűnt fel, mint az Utolsó éjszaka Sohóban, A menü vagy épp a Furiosa: Történet a Mad Maxből, hamarosan pedig újabb sorozatban láthatjuk majd, amelynek ezúttal nem a Netflix, hanem az Apple TV+ ad majd otthont.
A simán csak Lucky névre keresztelt szériában Taylor-Joy egy fiatal nőt alakít, aki maga mögött akarja hagyni bűnözői múltját, ám amikor új papírokkal éppen új életet akarna kezdeni, váratlanul eltűnik a barátja, a lány pedig senki másra nem számíthat, csak az apjára, akitől a csalás fortélyait is kitanulta. A sorozat Marissa Stapley azonos című regényén alapul, amely New York Times bestseller volt, Reese Witherspoon könyvklubja is ajánlotta, továbbá magyarul is megjelent.
„Hihetetlenül hálás vagyok, hogy hangot adhatunk ezeknek a nőközpontú történeteket és szerzőiknek, láthatjuk, ahogy a közösségünk kapcsolatba lép velük, és ahogy új életre kelnek a képernyőn" - mondta Witherspoon, aki Lauren Neustadterrel közösen Hello Sunshine produkciós cégén keresztül adja a nevét a projekthez.
Stapley regényét Jonathan Tropper és Cassie Pappas adaptálják kisképernyőre, Taylor-Joy pedig nem csak a főszerepben tűnik majd fel, de executive producerként is kiveszi a részét a munkálatokból.
Borítókép forrása: Netflix