A nyitánya elképesztően jól sikerült és elkápráztatta a kritikuson túl a közösséget is.
Nagy teher nyomta a vállát a Kóbor alakulatnak (Skeleton Crew), de úgy tűnik élt a lehetőséggel a projekt, mert beváltani látszik a hozzáfűzött reményeket. Az utóbbi időben rengeteg kritikát kapott a Disney, mert rossz irányba vitte el a Csillagok háborúja univerzumát, de ha minden igaz, akkor tanultak a hibákból és merőben más megközelítéssel álltak neki a jövőbeni produkcióknak. Ezt tükrözi az új alkotás is.
Megérkeztek az első kritikák a legújabb Star Wars tévésorozatról, és az első részek után nem árt, ha felköti a gatyát A Mandalóri. Persze azért még ne dobja el senki az agyát, hiszen még csak az első két részt mutatták be a Disney+-on az új sorozatból, ámbár a premier igen impozáns eredményt ért el. A kritikusok 95%-ot adtak rá a Rotten Tomatoes oldalán, míg a felhasználók 86 százalékkal jutalmazták.
Jelenleg csak egyetlen Star Wars sorozat előzi meg a Kóbor alakulatot, és alighanem a legnagyobb rajongók már pontosan tudják melyikről van szó. A 2022-ben futó Andor jelenleg is 96%-os kritikai pontszámmal áll a Rotten Tomatoes-on, ehhez pedig hozzávehetjük a közösség által adott 87%-ot, és akkor már láthatjuk, hogy nem sokkal, de megelőzi riválisait a jelenleg még csak egyetlen évadával – azonban várjuk ki a végét, hiszen 2025 tavaszán debütál majd a második szezonja a streamingszolgáltató kínálatában, és kitudja vajon az is olyan jól sikerült-e, mint elődje.
Hogy miért talált be ennyire a Skeleton Crew?
Valószínűleg azért, mert sokak számára ez egy fantasztikus kalandot jelent a képernyőn, amely képes előhozni a legtöbb emberben ott élő gyermeki vágyakozást az ismeretlen kalandok felé.