Csak egy horrorfilm előzetesét látták többen a 28 évvel később trailerénél

Csak egy horrorfilm előzetesét látták többen a 28 évvel később trailerénél

Sokak fantáziáját megmozgatta a kultikus zombifilm harmadik felvonása. 

Jövőre kiderül, hogyan alakult a világ sorsa 28 évvel később, érkezik ugyanis Danny Boyle ikonikus zombihorrorjának harmadik epizódja, amelyben immár nem Cillian Murphy alakítja a főszerepet, hanem Aaron Taylor-Johnson, Ralph Fiennes és Jodie Comer. Egyelőre nem tudni biztosan, hogy Murphy feltűnik-e majd a filmben, annyi viszont kiderült, hogy az első előzetes végén látható fertőzött, akiről sokan úgy vélték (köztük mi is), hogy Cillian az, nos, nem ő az, hanem egy Angus Neill nevű műtárgykereskedő és modell, akit Boyle maga fedezett fel, mondván, a megszólalásig hasonlít Murphyre. 

És amint az várható is volt, az első előzetest óriási érdeklődés övezte - többek közt az élőhalott Cillian Murphyt is felkapta a média -, olyannyira, hogy nem kevesebb mint 60.2 millió megtekintést sikerült generálni mindössze 24 óra leforgása alatt. Ennél csak egy horrorfilm trailere tudott nagyobb nézettséget produkálni: a rekordot az Az - Második fejezet tartja, amelyre egy nap alatt mintegy 96 millió megtekintés érkezett. 

A 28 évvel később 2025. június 19-én érkezik a mozikba, amelyből állítólag az is kiderül majd, hogy hogyan robbant ki a világégést okozó járvány, amit Cillian karaktere, Jim szépen átaludt a kórházban. 

Borítókép forrása: Fox Searchlight 

Kövess Minket!



Gamer szótár