Bár Denzel Washington már kikotyogta, hivatalosan is jön a Fekete Párduc 3

Bár Denzel Washington már kikotyogta, hivatalosan is jön a Fekete Párduc 3

Harmadjára is visszatérünk Wakandába. 

A Marvel Studios hivatalosan is zöld utat adott a Fekete Párduc harmadik felvonásának, nem sokkal azután, hogy Denzel Washington egy interjúban nemrégiben arról beszélt, hogy nem sokára nyugdíja vonul, az egyik utolsó filmje pedig a következő Fekete Párduc-film lesz. Miután T’Challa, Wakadna királyának megformálója, Chadwick Boseman 2020 nyarán sajnálatos módon elhunyt, a Marvel úgy döntött, hogy szó sem lehet arról, hogy a karaktert mást formálja meg, Ryan Coogler rendező pedig egy bátor húzással élt, és T’Challa halálát is beleírta a második részbe. A siker nem maradt el: a Fekete Párduc 2 amellett, hogy alapvetően pozitív fogadtatásban részesült, csak a nyitóhétvégén több mint 300 millió dollárt hozott a kasszára, végül pedig 859.2 millióval zárta a mérleget. 

A harmadik részről egyelőre nagyon keveset tudni, annyi tűnik biztosnak, hogy Coogler ismét visszacsüccsenhet majd a rendezői székbe, valamint Denzel Washington is szerepelni fog az új filmben, akit legutóbb a Gladiátor II-ben láthattunk Macrinusként. Azt is tudni lehet továbá, hogy Nate Moore, a Marvel Studios egyik vezető producere már biztosan nem adja a nevét a projekthez producerként. 

Erről a Deadline számolt be, megerősítve, hogy Moore az Amerika Kapitány: Szép új világ után - amely februárban érkezik a mozikba -  produceri minőségben már nem fog dolgozni a Marvel-filmjein, ez viszont nem jelenti azt, hogy teljesen kiszállna a businessből. Kevin Feige és Louis D'Esposito, a stúdió vezető producerei amellett, hogy köszönetet mondtak Moore-nak a nagyszerű munkájáért, azt is megemlítették, hogy alig várják, hogy Moore más minőségben ugyan, de a Fekete Párduc 3 csapatának része legyen. 

Borítókép forrása: Marvel

Kövess Minket!



Gamer szótár