Francis Lawrence arról is beszélt, hogy mindig is tervben volt a Constantine, a démonvadász folytatása.
A láncdohányos démonvadász a nem túl távoli jövőben visszatér a nagyvászonra, ám hogy pontosan mikor is, azt egyelőre titok fedi. Amit biztosan tudunk, hogy a John Wick-filmekkel újra szárnyra kapó Keanu Reeves újra a címszereplő bőrébe bújik, ahogy az első film rendezője, Francis Lawrence is visszacsüccsenhet a direktori székbe. És hogy miért tartott ilyen sokáig, hogy a banda újra összeálljon egy második felvonásra? Lawrence szerint azóta szeretnének folytatást készíteni, mióta az első film a mozikba került.
A rendező a ComicBooknak nemrégiben arról beszélt, hogy a folytatás lehetősége lényegében mindvégig ott lebegett a levegőben, de csak öt évvel ezelőtt kezdett igazán körvonalazódni a projekt.
„Az az igazság, hogy valahol a 15. évforduló környékén összehoztunk egy Zoom-meetinget, ahol megbeszéltük, hogy belevágunk újra” – mondta Lawrence. „Aztán egyre és egyre csak aktívabbak lettünk, és végül túljutottunk ezeken az akadályokon, most pedig aktívan rajta vagyunk egy forgatókönyvön. Szóval nem azért készül most el a folytatás, mert úgymond a világ most érett meg rá. Nagyon furcsa, de mindig is szerettük volna összehozni."
Lawrence arról is beszélt, hogy ezúttal biztosan nem fognak csalódni a rajongók a korhatár-besorolást illetően. Bár a 2005-ben debütált Constantine, a démonvadász R-besorolással került a mozikba, sokan nehezményezték, hogy a film nem használta ki a kategória adta lehetőségeket, vagyis nem volt eléggé durva, és akár PG-13-as filmnek is elmehetett volna. Ez nem a véletlennek köszönhető, a film ugyanis az eredeti tervek szerint PG-13-as besorolásúnak készült volna, néhány erősebb jelenet miatt azonban végül R-kategóriát kapott. Lawrence megerősítette, nem kell attól tartani, hogy a folytatás esetében vissza fognák magukat.
„Az van bennünk, hogy b@ssza meg, menjünk és csináljunk egy folytatást, és ez legyen tényleg igazi R-besorolású. Adjatok nekünk R-t, mi pedig csinálunk egy igazi R-besorolású filmet” - fogalmazott Lawrence.
John Constantine a DC Comics által kiadott Swamp Thing-képregény 25. számában tűnt fel először, később pedig saját sorozatot is kapott Hellblazer címmel. A Keanu Reeves nevével fémjelzett film mellett egy NBC-sorozatot is kaptunk 2014-ben a népszerű képregénykaraktert alapul véve, amelyben Matt Ryan alakította a címszereplőt, a szériát azonban egy évad után elkaszálták az alacsony nézettség miatt.
Borítókép forrása: Warner Bros.