Még be sem mutatták a 3-at, már tudjuk mikor jön a Sonic 4

Még be sem mutatták a 3-at, már tudjuk mikor jön a Sonic 4

A stúdió jobb bízik ebben a karakterben, mint eddig bármi másban.

Karácsony előtt jön a mozikba a Sonic, a sündisznó harmadik része (Sonic the Hedgehog), amelyben még Keanu Reeves is szerephez jut, ráadásul nem is akármilyen karaktert kelthet életre pazar hangjával. Ő lesz a film főgonosza, Shadow, tehát már csak ezért is érdemes lehet rá beülni és eredeti nyelven megtekinteni a harmadik felvonást.

A Paramount nagyon bízik ebben a franchise-ban, ez jól látható. Az előrejelzések szerint a Sonic 3 még a Disney által életre keltett Mufasa: Az oroszlánkirályt is felülmúlja majd a kasszáknál – a becslések szerint előbbi 60 millió dollárnál is többet hozhat, míg az utóbbi, ha eléri az 50-et már nagyon örülhet a stúdió.

Arról persze, hogy miről szólhat a Sonic negyedik epizódja, fogalmunk sincs, és valószínűleg meg kell várni a mostani stáblista közbeni vagy utáni jelenetet. Mindenesetre már eddig is nagyszerűen szerepelt az Egyesült Államokban, illetve a világ többi részén is a kis kék sündisznó, hiszen az Original Films égisze alatt elkészített két felvonás 725 millió dolláros bevételt termelt. A Paramount+-on egy spinoff sorozat is napvilágot látott, Knuckles címmel.

A Sonic egyike azon kevés videojáték-adaptációknak, amelyek nagyon betaláltak a rajongóknál, és ebben a tekintetben nagyon hasonlít a másik a Nintendo/Illumination alkotáshoz, a Super Mario Bros.-hoz.

Nemcsak az a közös eddig a trilógiában, hogy Jeff Fowler rendezte, hanem Jim Carrey is feltűnt mindegyik részben, a harmadik ráadásul duplán kapjuk őt meg – arról sincs hír természetesen, hogy vajon visszatér-e a negyedik epizódban, de mivel lassan egybeforr a neve az adaptációval, még ez is előfordulhat.

A Sonic 4-et 2027 tavaszán tervezik bemutatni a mozikban.

Ezeket olvastad már?

Kövess Minket!



Gamer szótár