Megvannak az Oscar előszobájának is nevezett Golden Globe idei nyertesei.
Még decemerberben kihirdették a jelölteket, magyar idő szerint ma hajnalban pedig a nyertesek átvehették megérdemelt jutalmukat a 82. Golden Globe díjátadón a Beverly Hiltonban, Los Angelesben. A gálán az Adrien Brody nevével fémjelzett A brutalista tarolt, amelyben a hollywoodi sztár egy holokauszttúlélő magyar építészt, Tóth Lászlót alakítja, aki az amerikai álom reményében feleségével, Erzsébettel az USA-ba költözik. A Brady Corbet rendezte film olyan címeket előzött meg ezzel, mint a Dűne: Második rész, a Konklávé, a Nickel Boys, a Sehol se otthon és a Szeptember 5. Emellett az Emilia Pérez alkotói is elégedettten távozhattak, többek közt a legjobb vígjáték/musical kategóriában is sikerült a jelölését díjra váltania a spanyol nyelvű zenés bűnügyi vígjátéknak.
A nem túl sok izgalmat tartogató és az elmúlt hónapok eseményeit kínosan kerülő est fénypontja azonban kétségkívül az a pillanat volt, amikor Demi Moore 45 éves pályafutása alatt először átvehette az Arany Glóbuszt A szer című testhorrorban nyújtott alakításáért, amit némiképp meglepő módon a vígjáték/musical kategóriában díjaztak. A színésznő köszönőbeszédében elmesélte, hogy réges-régen azt mondta neki valaki, hogy ő csak egy popcornszínésznő, amit ő lényegében el is hitt, A szerrel azonban úgy érezte, hogy itt a lehetőség, hogy talán többet is megmutasson magából színészileg. Mutatjuk az idei Golden Globe fontosabb filmes elismeréseit - a gála legemlékezetesebb pillanataival egybekötve.
Legjobb film - dráma
- A brutalista
- Sehol se otthon
- Konklávé
- Dűne: Második rész
- A Nickel-fiúk
- Szeptember 5
Legjobb színész - dráma
- Adrien Brody (A brutalista)
- Timothée Chalamet(Sehol se otthon)
- Daniel Craig (Queer)
- Colman Domingo(Sing Sing)
- Ralph Fiennes (Konklávé)
- Sebastian Stan(The Apprentice – A Trump-sztori)
Legjobb színésznő - dráma
- Pamela Anderson (The Last Showgirl)
- Angelina Jolie (Maria)
- Nicole Kidman (Babygirl)
- Tilda Swinton (A szomszéd szoba)
- Fernanda Torres (I'm Still Here)
- Kate Winslet (Lee)
Legjobb film - vígjáték / musical
- Anora
- Challengers
- Emilia Pérez
- Rokonszenvedés
- A szer
- Wicked
Demi Moore and Margaret Qualley recreating ‘THE SUBSTANCE’ at the #GoldenGlobes
— DiscussingFilm (@DiscussingFilm) January 6, 2025
See the full winners list: https://t.co/zH8Pzwnws5 pic.twitter.com/D5IQEYDpCz
Legjobb színésznő - vígjáték/musical
- Amy Adams (Nightbitch)
- Cynthia Erivo (Wicked)
- Karla Sofía Gascón (Emilia Pérez)
- Mikey Madison (Anora)
- Demi Moore (A szer)
- Zendaya (Challengers)
Legjobb színész - vígjáték/musical
- Jesse Eisenberg (Rokonszenvedés)
- Hugh Grant (Eretnek)
- Gabriel LaBelle (Saturday Night)
- Jesse Plemons (A kegyelem fajáti)
- Glen Powell (A bérgyilkos, aki nem is volt)
- Sebastian Stan (A Different Man)
Legjobb film - blockbuster
- Alien: Romulus
- Beetlejuice Beetlejuice
- Deadpool & Rozsomák
- Gladiátor II
- Agymenők 2
- Twisters: Végzetes vihar
- Wicked
- A vad robot
Legjobb film - aninációs film
- Áradás
- Agymanók 2
- Egy csiga emlékiratai
- Moana 2
- Wallace & Gromit: Vengeance Most Fowl
- A vad robot
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Legjobb film - nem angol nyelvű film
- Minden, ami fénynek tűnik (All We Imagine As Light)
- Emilia Pérez
- The Girl With The Needle
- I’m Still Here (Sony Pictures Classics) – BRAZIL
- A szent füge magja (The Seed of the Sacred Fig)
- Vermiglio
Legjobb férfi mellékszereplő
- Yura Borisov (Anora)
- Kieran Culkin (Rokonszenvedés)
- Edward Norton (Sehol se otthon)
- Guy Pearce (A brutalista)
- Jeremy Strong (The Apprentice)
- Denzel Washington (Gladiátor II)
Legjobb női mellékszereplő
- Selena Gomez (Emilia Pérez)
- Ariana Grande (Wicked)
- Felicity Jones (A brutalista)
- Margaret Qualley (A szer)
- Isabella Rossellini (Konklávé)
- Zoe Saldana (Emilia Pérez)
Legjobb rendező
- Jacques Audiard (Emilia Pérez)
- Sean Baker (Anora)
- Edward Berger (Konklávé)
- Brady Corbet (A brutalista)
- Coralie Fargeat (A szer)
- Payal Kapadia (Minden, amit fénynek látunk)
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Legjobb forgatókönyv
- Anora (Sean Baker)
- A brutalista (Brady Corbet, Mona Fastvolt)
- Emilia Pérez (Jacques Audiard)
- Konklávé (Peter Straughan)
- Rokonszenvedés (Jesse Eisenberg)
- A szer (Coralie Fargeat)
Legjobb zene
- Challengers(Trent Reznor, Atticus Ross)
- A brutalista(Daniel Blumberg)
- Dűne – Második rész(Hans Zimmer)
- Emilia Pérez(Clément Ducol, Camille)
- Konklávé(Volker Bertelmann)
- A vad robot(Kris Bowers)
Borítókép forrása: IMDb