Sokan váltanak jegyet a Bill Skarsgård és Lily-Rose Depp főszereplésével készült gótikus horrorfilmre.
Január másodikával a hazai mozikba is befutott Robert Eggers negyedik nagyjátékfilmje, a Nosferatu, ami kétségkívül merész vállalás volt abból a szempontból, hogy a világ első vámpírfilmjét alkotta újra a 41 éves amerikai filmrendező. A gótikus rémmese a kritikák többsége szerint azonban méltó utódja lett Friedrich Wilhelm Murnau némafilmes klasszikusának és az 1979-es Nosferatu: Az éjszaka fantomjának, a jegybevételek pedig azt mutatják, hogy nem csak a szakmát, de a nézőket is képes nagy arányban megmozgatni Orlok gróf és Ellen Hutter megszállott szerelmi története.
A Variety számolt be arról, hogy Eggers Nosferatuja hasít a nemzetközi vizeken, már több mint 100 millió dollárt termelt, ezzel pedig a szóban forgó vámpírfilm lett a rendező eddigi legtöbb bevételt hozó filmje. A sztárgárdát felvonultató alkotás karácsonyi debütálása óta 69,4 millió dollárt gyűjtött a hazai színtéren, azaz az Egyesült Államok és Kanada filmszínházaiban - a második hétvégéjén 13,2 millió dollárt sikerült összehoznia a filmnek.
A filmes hírportál arról is ír, hogy az 50 millióból készült Nosferatunak sikerült felülmúlnia az előzetes várakozásokat, a rendező legutóbbi filmjénél, Az Északinál pedig mérföldekkel jobban teljesít: a 90 millióból készült, kőkemény Hamlett-sztorinak mindössze 69 millió dollárt sikerült fialnia világszerte. Viszonyításképp a 11 millió dolláros A világítótorony 18 millió dollárt, a rendező első filmje, a 4 millióból készült A boszorkány pedig 40 milliót hozott a kasszára.
Borítókép forrása: Focus Features