Az amerikai rendező és forgatókönyvíró helyi idő szerint péntek reggel hunyt el.
Jeff Baena rendező-forgatókönyvíróra asszisztense talált rá holtan Los Angeles-i otthonában, az orvosi jelentés később megerősítette, hogy a férfi halálát öngyilkosság okozta. Felesége, a színésznőként ismert Aubrey Plaza a tragédia után most először törte meg a csendet a Baena és a Stern-családdal közös nyilatkozatában.
„Ez egy elképzelhetetlen tragédia. Mélységesen hálásak vagyunk mindenkinek, aki támogat most minket” – mondta Plaza a közleményben, amit a Deadline idézett. „Kérjük, ez idő alatt tartsa tiszteletben a magánéletünket."
Baena halálának hírére több ismert ember is résztvétét fejezte ki, többek közt Alison Brie, Adam Pally és Molly Shannon is. Az Adrien Brody nevével fémjelzett A brutalista című film rendezője, Brady Corbet a nemrégiben lezajlott Golden Globe díjátadón emlékezett meg a rendezőről, úgy fogalmazott, hogy „a szíve Plazával és a családjával van a tragikus haláleset után".
Bane első önálló rendezése 2014-ben jelent meg Zombibarátnő címmel, amiben akkori barátnője, majd később felesége, Aubrey Plaza játszotta a főszerepet. Ezt követte többek közt 2016-ban a Zűrös hétvége, 2022-ben pedig az Őrült randi Toscánában. Jeff Bane rendező és forgatókönyvíró 47 éves volt.