A Warner Bros. nem tud arról, hogy a Men in Black-filmek sztárja is szerepelne a következő Mátrix-moziban.
A Warner még tavaly tavasszal jelentette be, hogy készül a Mátrix ötödik felvonása, viszont egyetlen Wachowski-testvér sem fogja már felügyelni a projektet, a rendezői székben pedig a Matt Damon nevével fémjelzett A mentőexpedíció írója, Drew Goddard foglal majd helyet. Bár érdemben azóta sem kaptunk híreket a projektről, Will Smith tegnapi posztja alaposan felborzolta a kedélyeket, a színész-zenész ugyanis egy sejtelmes videót tett közzé az Instagramon, amely láttán többen egyből azt feltételezték, hogy ő is szerepelni fog a készülő produkcióban.
Nos, mit kiderült, szó sincs erről, a Variety legalábbis belső forrásokra hivatkozva arról ír, hogy Smith jelenleg biztosan nem része a projektnek. A négyszeres Granmy-díjas színész a szóban forgó videóban egyébként azt ecsetelte, hogy milyen lehetett volna a Mátrix, ha ő lett volna Neo az 1999-ben útjára indított, kultikus sci-fiben. A sztár elgondolása pedig ugyebár nem teljesen légből kapott, köztudott ugyanis, hogy a Wachowski-tesók Keanu Reeves előtt őt szerették volna megnyerni a főszerepre.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Hogy pontosan miért is vette elő Smith a Mátrix-kártyát, nem tudni biztosan, a filmes hírportál szerint azonban valószínűnek tűnik, hogy a zenével függ össze a dolog, a sztár ugyanis húsz év után újra zenei albumot tervez a piacra dobni. Az utolsó, a Lost and Found még 2005-ben került a boltok polcaira, ezt megelőzően pedig három szólóalbummal jelentkezett a színész: 1997-ben Big Willie Style, 1999-ben Willennium, 2002-ben pedig Born to Reign címen dobott le egy albumot. A közelmúltban Smith egyébként számos kislemezt is kiadott, köztük a You Can Make Itet, a Work of Artot és a Tantrumot, tavaly áprilisban pedig sokak meglepetésére a Coachellán is feltűnt, J Balvin koncertjén pattant fel a színpadra, hogy eléneklje a Men in Black ikonikus betétdalát.