A házépítés olyan alapos felkészülést igényel, mint egy sportverseny

A házépítés olyan alapos felkészülést igényel, mint egy sportverseny

A házépítés költséges projekt, melyen mindannyian szeretnénk spórolni, persze úgy, hogy mégis a lehető legjobb végeredményt kapjuk. A takarékoskodás érhető, ám, ha hosszú távra tervezünk, akkor érdemes más szemlélettel tekinteni a helyzetre.

A megfelelő hozzáállást talán a sport témakörével lehet a legjobban szemléltetni. Ha azt szeretnénk, hogy kiváló versenyeredményeket érjünk el, akkor minőségi munkát kell tenni a felkészülésbe és gondosan meg kell válogatni, hogyan étkezünk.

Ugyanez a helyzet a házépítésnél is: színvonalas kivitelezésű munkálatokra és minőségi alapanyagokra van szükség, ha elégedettek akarunk lenni a végeredménnyel. Cikkünkben a Costell Építő generálkivitelező szakemberei elárulják, miképp érdemes választani az alapanyagok közül.

Az alapok nagyon fontosak

A házépítés során az alapozásnak kiemelt szerepe van a tartósságában, hiszen ez adja az épület stabilitását. Emiatt fokozottan kell figyelni arra, hogy a szerkezet ezen része kellően szilárd és vízálló legyen. Erre azért van szükség, mert a szerkezeti károk jelentős részét az alap és a falak átnedvesedése okozza.

Ha ezt el akarjuk kerülni, akkor mindenképp vízálló betonnal érdemes dolgozni. Ha az építkezés területén gyakoriak az esőzések, esetleg a talajvíz gondját kell megoldani, akkor a drénrendszer alkalmazása is hatékony megoldás lehet.

A falak és a tető is kiemelt figyelmet érdemel

A falak esetén érdemes kerámiatéglákban gondolkozni, ugyanis ezek kiemelkedő hőszigetelő képességgel rendelkeznek, ráadásul nagyon időtállóak. Ha nem szimpatikus ez a lehetőség, akkor a pórusbeton blokkok is jó megoldást képezhetnek – ezzel még a környezetkímélő hozzáállást is megvalósíthatjuk, ha ez fontos számunkra. A festésnél ajánlott megfelelően páraáteresztő, mégis időjárásálló változatokat keresni.

A tetőszerkezet kapcsán szintén a hőszigetelés és időjárásálló kialakítás legyen a mérvadó. Ideális alapanyag lehet a kerámiacserép, de a horganyzottacél- vagy alumíniumlemez is jó opció.

A nyílászárók kérdése lényeges az energiahatékonyság szempontjából

Amikor ajtókat és ablakokat választunk, akkor a háromrétegű üvegezéssel ellátott változatok tehetik a legjobb szolgálatot. Ezek a darabok megfelelő hőszigetelő hatást biztosítanak, ráadásul a kellemetlen hangokat is remekül tompítják.

A műanyagból, illetve a fa és alumínium alapanyagból készült keretek hőhídmentesek és ellenállnak az UV-sugárzásnak.

A minőségből nem szabad engedni

Ahogy azt a bevezetőben is írtuk, ha hosszú távon is elégedettek akarunk lenni az új otthonunkkal, akkor nem szabad az építési folyamatokon spórolni. Érdemes inkább a jó ár-érték arányra törekedni, de a minőségből nem érdemes engedni, ugyanis az alapanyagokon múlik az épület tartóssága.

Ha erre odafigyelsz a tervezés és a munkálatok során, akkor garantáljuk, hogy biztosan eléred a célod – pontosan úgy, mint egy futóversenyen az alapos felkészülés után.

Kövess Minket!



Gamer szótár


Üzlet - Az élelmiszerbiztonság: a konyhák elengedhetetlen alapja

A konyhák világában az élelmiszerbiztonság az egyik legfontosabb elv. Figyelmetlenségből adódó hibák súlyos következményekkel járhatnak, és befolyásolhatják az egészséget, valamint a hírnevet is. Ezért kulcsfontosságú, hogy a munkafolyamatok és az ellenőrzések szigorúak, de hatékonyak is legyenek.

Üzlet - Apple Pay-csalások: hat gyakori módszer, amire érdemes figyelni (x)

Az Apple Pay az egyik legnépszerűbb mobilfizetési szolgáltatás világszerte: becslések szerint több százmillió felhasználóval és évente több ezermilliárd dollárnyi tranzakcióval. Az ESET kiberbiztonsági szakértői szerint a kiberbűnözők mindig ott jelennek meg, ahol pénz van, ezért az Apple Pay felhasználói is egyre gyakrabban válnak csalók célpontjává.

Üzlet - Hogyan kezelik a csillagjegyek a szakítást?

Egy kapcsolat lezárása gyakran megterhelő élmény, aminek feldolgozása mindenkinek különféle módon sikerülhet. Érdekes lehet elgondolkodni azon, hogy az asztrológia hogyan befolyásolhatja ezt a folyamatot. Az egyes csillagjegyek eltérően birkóznak meg a szakítással, és jó ötlet lehet figyelembe venni saját jegyünket a gyógyulás útján.  Nézzük meg, hogyan viselik el legjobban a különböző csillagjegyek az érzelmi hullámvölgyet.

Üzlet - Hogyan válasszunk kényelmes gyerekcipőt?

A gyermekek lábbelijének választása sokszor nehézséget okozhat a szülők számára. A kicsik lábának fejlődése rendkívül fontos, így a cipő kiválasztásánál a kényelem, a méret és a tartósság a fő szempontok. Hogyan találhatjuk meg azt a lábbelit, ami helyes tartást és kényelmes lépést biztosít számukra?

Közvetítések