Csoportos keresettel néz szembe az almás cég.
Csoportosan perlik a vásárlók az Apple-t, amiért a techcég az elmondásuk szerint félrevezette őket azzal, hogy bizonyos óraszíjaikban örök vegyi anyagokat is felhasználtak. A kaliforniai szövetségi bírósághoz benyújtott panaszban három különböző típusú pántot neveznek meg: a Sport, az Ocean és a Nike nevekkel jelölt verziókat.
A kereset szerint a szóban forgó termékeket az Apple úgy reklámozza, mintha az egészséget szolgálnák, valamint mindennapi viselésre alkalmasnak mondja őket, holott „túlzott mennyiségben tartalmaznak perfluor- és polifluor-tartalmú alkil anyagokat és egyéb PFA-kat, amelyek mérgezőek az emberi egészségre és a környezetre nézve."
A kereset annak a nemrégiben nyilvánosságot kapott tanulmánynak az eredménye, amelyben az amerikai Notre Dame Egyetem kutatói arról számoltak be, hogy az okosórák és fitneszkarkötők szíjai gyakorlatilag telis-tele vannak az örök vegyi anyagokkal, amelyek bőrön keresztül ráadásul könnyen fel is szívódhatnak. A Macrumors megjegyzi, az PFA-kat használják többek közt arra, hogy az izzadság miatt ne színeződjön el az anyag.
Az örök vegyi anyagok közé mintegy 15 ezer különböző, szintetikusan előállított anyagot sorolnak, elnevezésük pedig nagyrészt abból a tulajdonságukból ered, hogy természetes úton nemigen tudnak lebomlani. Bár a pontos hatásukkal kapcsolatban megoszlanak a vélemények, a kutatók többsége egyetért abban, hogy nagy valószínűséggel negatívan befolyásolják az egészséget. A fentebb említett tanulmány szerint az PFA-kat például összefüggésbe hozták már az immunrendszer gyengülésével, hormonális problémákkal, gyermekek fejlődési zavaraival, koraszületésekkel, idő előtti pubertással, valamint daganatos megbetegedésekkel, például a vese- és hererák fokozott kockázatával.
A Notre Dame Egyetem kutatása azért megdöbbentő, mert a tudósok álláspontja szerint a vizsgált okosórák pántjainak nagy részében jelen voltak ezek az anyagok, ráadásul jóval nagyobb koncentrációban, mint azt gondolni lehetne: olyan mennyiségben találták meg őket, mint a tűzoltófelszerelésekben. Az almás cég ezzel ugyanakkor nem ért egyet, szerintük a szíjaik biztonságosan használhatók, és független laboratóriumokkal is együttműködtek a termékekhez felhasznált anyagok tesztelése során.
Borítókép forrása: Pixabay/charlie0111