Az Oscar-díjas színésznő egy interjúban fejtette ki véleményét.
2019-ben számos kiváló filmmel gazdagodtunk – többek között Volt egyszer egy Hollywood, Tőrbe Ejtve és Az ír –, de ha csak egy alkotás kiemelésére lenne lehetőségünk, akkor valószínűleg a legtöbbünk a Jokerről emlékezne meg. A DC Univerzum hírhedt gonosza végre megkapta saját filmjét, ami a sötét hangulatú realisztikusabb ábrázolással, és Joaquin Phoenix lenyűgöző alakításával mindenkit sikeresen levett a lábáról. Nem csoda tehát, hogy remegve vártuk a a nemsokkal később bejelentett folytatást, mely viszont hideg zuhanyként sokkolta az izgatott közösséget. A filmet az sem mentette meg, hogy Phoenix mellett itt már feltűnt, és nagy szerepet kapott a barátnőjét játszó Oscar-díjas Lady Gaga is, aki most először beszélt a történtekről.
A Joker: Kétszemélyes téboly rendkívül eltért a közönség által várt folytatástól, és a sokkal művészibb megközelítés, valamint a musical elemek nem igazán mentek le a nézők torkán – a bővebb kritikát IDE KATTINTVA olvashatod. Habár több szakmabeli is pozitívan nyilatkozott róla – többek között Tarantino –, a film bukásra lett ítélve. Lady Gaga egy nemrégiben adott interjúja során elárulta, hogy miként gondol a történtekre, és szerinte mi állhat a szörnyű fogadtatás háttérben, ami a hírek szerint először neki is rendkívül rosszul esett.
„Az emberek néha nem szeretnek bizonyos dolgokat. Ez ilyen egyszerű. És szerintem ahhoz, hogy művész legyél, hajlandónak kell lenned arra, hogy néha te legyél az, ami nem tetszik. Akkor is folytatod, ha valami nem úgy kapcsolódik, ahogyan azt tervezted." – fejtette ki az interjúban.
Ezeket olvastad már?