Három magyar készül bevenni az IEM Katowicét, az év egyik legnagyobb CS2 versenyét

Három magyar készül bevenni az IEM Katowicét, az év egyik legnagyobb CS2 versenyét

Idén először három magyar játékost is láthatunk a CS2 Majorök mellett kiemeltnek számító IEM Katowice során. Mutatjuk, mi vár torzsira, xelexre és sl3ndre a következő másfél hétben.

A magyar Counter-Strike 2 rajongók a szokásosnál furcsább érzelmekkel vághatnak bele az idei IEM Katowicébe. Egyrészt örülhetünk, hiszen rekord mennyiségű hazai játékos játszhat az év egyik legfontosabb tornáján, miután torzsin túl a 16 éves xelex és a GamerLegionnel már Majort is megjárt sl3nd egyaránt most debütálnak a lengyel városban. Másrészt szomorkodhatunk, mert xelex lényegében azért kapott beugróként egy esélyt a MOUZban, mert kirúgták az irányítójukat a hamburgiak valamilyen rejtélyes okból kifolyólag, és ezzel várhatóan odalett minden esélyük, hogy a bajnoki címért harcoljanak Katowicében ezúttal.

Mindezek ellenére az idei IEM Katowice több mint ígéretesnek tűnik. Ez lesz ugyanis az első nagy LAN, ahol már a Valve új meghívásos rendszerét működés közben láthatjuk, és ennek köszönhetően a világ legjobb csapatai (köztük a nők között kiemelkedő Imperial fe-vel) mind Lengyelországban tartózkodnak, hogy elhódítsák az egymillió dolláros össznyeremény oroszlánrészét a legendás Spodek arénában. Ezen túl azonban minden a szokásos mederben folyik majd, tehát maradt az IEM formátum, a két csoportkörös bontás és a hatcsapatos rájátszás is, a végén a Bo5 döntővel.

Ami a résztvevőket illeti, a január 29-én szerdán induló Play-Inben olyan nevekkel találkozhatunk majd, mint a Liquid, a Heroic, a Complexity, az Eternal Fire, a 3DMAX, a Flyquest, az Astralis, az MIBR, a paiN, a Virtus.pro, a SAW, a GamerLegion, a Wildcard, a BIG, az Imperial fe és a FURIA. Ezek közül a hazai rajongóknak valószínűleg a GamerLegion áll majd a legközelebb a szívéhez, hiszen itt játszik sl3nd. Mire ez a cikk megjelenik, az első mérkőzését már meg is nyerte a magyar AWP-s, aki mellett immáron nem FL4MUS, hanem a NIP-ből ismert REZ a sztár rifler – a svéd elég jót ment a SAW ellen egyébként. Ha ezek után a paiNt is elcsípik sl3ndék, akkor jöhet a következő csoportkör, ahol a világ legjobbjai várnak rájuk.

Természetesen az egy héttel ezelőtt még bajnokesélyesnek számító MOUZ is itt, a második csoportkörben kezdi meg a menetelését. Ezúttal viszont nem csak sl3ndre, hanem torzsira és a vele először játszó xelexre is nagy kihívás vár, hiszen a G2, a Falcons, a Vitality, a FaZe, a Spirit, a NAVI és a The Mongolz garantáltan ebben a szakaszban indulnak velük együtt. Csak amíg korábban ezen nevek egyike sem tűnt ijesztőnek, most a MOUZ felállásának ideiglenessége, káosza miatt már egy rájátszás is csodával érne fel ebben a mezőnyben. De hát arra vannak a szurkolók, hogy a nehezén átsegítsék a játékosokat.

Szurkolni pedig nem csak van kinek, hanem van is hol! Ugyanis természetesen idén is visszatér az Esport1TV magyar nyelvű közvetítése a Twitchen és a YouTube-on, így január 29-től egészen február 9-ig élőben követhetitek velünk a katowicei eseményeket a szakkommentátoraink segítségével. Érdemes lesz egyébként velünk tartani azért is, mert többek között egy friss és ropogós, exkluzív xelex interjút is elcsíphettek majd az adásban azzal a sycrone interjúval egyetemben, amelyet még a nagy cserék előtt készíthettünk a MOUZ edzőjével. Jó szórakozást, jó szurkolást kívánunk!

Borítókép: Luc Bouchon, ESL FACEIT Group

Ezeket olvastad már?

Kövess Minket!



Gamer szótár