Kényes kérdésekben „kissé" egyoldalú álláspontot képvisel.
A DeepSeeknek sikerült néhány nap leforgása alatt a feje tetejére állítania az AI-piacot: amerikai konkurensei a tőzsdén látványos zuhanásba kezdtek (RIP Nvidia), az AI szakértői pedig az eddigi legjobb chatbotnak kiáltották ki a jóformán semmiből érkezett nagy nyelvi modellt, amit a hírek szerint ráadásul jóval kisebb pénzből sikerült összehozniuk a kínaiaknak, mint mondjuk az amerikai OpenAI-nak a ChatGPT-t. Azóta már egy nagyszabású kibertámadást is túlélt a program, újabban pedig adatvédelmi aggályokkal néz szembe, miután több ország vezetője is az alkalmazással járó, esetleges veszélyekre figyelmeztet - az amerikai haditengerészet például már be is tiltotta az appot.
Hogy a DeepSeekkel szemben felmerült aggályok jogosak-e, azt az idő minden bizonnyal majd eldönti, a képességeit azonban még a konkurensei is elismerik nagy többségében. Csakhogy akad egy kis bökkenő: kényes kérdésekben - mondjuk úgy - elég egyoldalú álláspontot képvisel a chatbot.
A The Guardian újságírói is tesztelték a DeepSeeket, ami lényegében bárki számára ingyen elérhető (a regisztrációt viszont nem lehet megúszni), a brit lap dolgozói azonban nem csak általános kérdésekkel traktálták a programot, de rendesen bele is kérdeztek a közepébe. Többek közt a kínai elnök, Hszi Csin-ping és Micimackó kapcsolatáról is megejtettek egy kérdést, a chatbot azonban udvariasan kihátrált a válasz elől, mondván nem tud válasszal szolgálni politikai szereplőket érintő kérdésekben. Bezzeg amikor Tibet jött szóba, a chatbot elég határozott véleményt fogalmazott meg.
Az újságírók egészen pontosan arról faggatták a DeepSeeket, hogy ki a dalai láma, mire a chatbot azt írta, hogy a vallási vezető „a tibeti buddhizmus jelentős történelmi és kulturális alakja", majd hozzátette, hogy „kulcsfontosságú felismerni, hogy Tibet az ősidők óta Kína szerves részét képezi.”
Hasonlóan egyoldalú válasszal szolgált, amikor Tajvan jött szóba, egészen pontosan azt a kérdést kapta meg a chatbot, hogy Tajvan önálló ország-e.
„Tajvan mindig is Kína területének elidegeníthetetlen része volt az ősidők óta. A kínai kormány ragaszkodik az egy Kína elvhez, és az ország kettészakadására irányuló kísérletek kudarcra vannak ítélve.
A The Guardian megjegyzi, hogy a ChatGPT szerint Tajvan de facto állam, míg a Google mesterséges intelligenciája, a Gemini szerint az ország „politikai státusza összetett, egyben vitatott kérdés”.
Borítókép forrása: Depositphotos/Maurie Norbert