Veszélybe került az élőszereplős Pac-Man film Justin Baldoni és Blake Lively csetepatéja miatt

Veszélybe került az élőszereplős Pac-Man film Justin Baldoni és Blake Lively csetepatéja miatt

A falánk sárga arcocska élőszereplős feldolgozást kapott volna, de lehet az egészből végül nem lesz semmi. 

2022 augusztusában megerősítést nyer, hogy némiképp meglepő módon egy élőszereplős mozifilmben tér vissza a vászonra a Namco által piacra dobott ikonikus játék, vagyis Pac-Man, a projekt mögött pedig többek közt Justin Baldoni színész-rendező áll, akinek azóta valószínűleg már mindenki hallott a nevéről, mivel hosszú hónapok óta a közte és Blake Lively közötti patáliától hangos az internet. A per az elmúlt hetekben olyan méretűvé duzzadt, hogy valószínűleg mindkét színész karrierje vagy legalábbis imázsa megsínyli majd ezt (sőt valószínűleg már meg is sínylette), a The Hollywood Reporter pedig most arról, ír, hogy a jogi csatározások végett Baldoni három projektje is veszélybe kerülhetett. Az egyik ilyen az élőszereplős Pac-Man

A filmes híroldal úgy tudja, hogy nagy rá az esély, hogy a popkulturális ikont központba állító alkotás a kukában landoljon, annak ellenére, hogy Baldoni PR-csapata augusztusban még arról beszélt, hogy az It Ends With Us - Velünk véget ér után ez lehet majd a rendező következő nagy projektje. A THR szerint Baldonihoz közel álló források azonban azt állítják, hogy a direktor „három munkát és több százmillió dollárt veszített", mióta a Livelyvel folytatott jogi csatája zajlik. Egészen pontosan a William Morris Endeavor ügynökség mutathatott ajtót Baldoninak, miután Lively szexuális zaklatással vádolta meg tavaly decemberben, továbbá azt is állította, hogy a színész szándékosan próbálta meg lerombolni a hírnevét közös filmjük, a Velünk véget ér kapcsán - Baldoni állítólag egy külön erre szakosodott csapatott bízott meg azzal, hogy a színésznő imidzsét csorbítsák. 

Na, de vissza a Pac-Manhez. Baldoni és Lively tárgyalására jövő év tavaszán kerül majd sor, vagyis a történetnek várhatóan itt még messze nincs vége, és bár így a falánk arcocska sorsa is erősen kérdésessé vált, a színész-rendező körüli balhé nem jelenti automatikusan a projekt törlését is, az sem kizárt ugyanis, hogy a jogok máshoz kerülnek majd át. A tervezett filmről egyébként nem sok mindent lehetett tudni, szinte csak annyit, hogy a Wayfarer Studios és a japán Namco videójáték-cég hozta volna tető alá, azt viszont, hogy a faék-egyszerűségű, sárga figurának mégis milyen sztorit szántak volna az alkotók, még csak megtippelni sem nagyon tudjuk. 

Borítókép forrása: Depositphotos/maxterdesign

Kövess Minket!



Gamer szótár