A premierdátumhoz is közelebb kerültünk egy kicsit.
Piperkőc belga detektívünk még az idén visszatér a képernyőkre, hogy élete eddigi legbajlóslatúbb rejtélyére fényt derítsen. A főszereplő Benoit Blanc nyomozót természetesen ezúttal is Daniel Craig formálja meg Rian Johnson krimi szerző és rendező következő kalandjában, és ahogy azt már a korábbi részek kapcsán megszokhattunk, ezúttal is nyüzsögni fog a sztároktól a történet: többek közt Josh O'Connor, Glenn Close, Josh Brolin, Mila Kunis, Jeremy Renner, Kerry Washington, Andrew Scott, Cailee Spaeny, Daryl McCormack és Thomas Haden Church is tiszteletét teszi a filmben.
Hogy pontosan mi után nyomoz majd Blanc, egyelőre nem tudni, a sztori azonban a Wake Up Dead Man (magyarul Kelj Fel, Halott Ember) címet kapta, ami nem sok jót ígér - a címet ezúttal a U2-tól vették kölcsön az alkotók. Tudjuk továbbá azt is, hogy a második rész kitérője után - amely Görögországban játszódott - , ismét visszatérünk majd az Egyesült Államokba, ahol nem kizárt (bár ez csak feltételezés), hogy valamiféle természetfeletti, vagy legalábbis annak tűnő ügyet kell majd megoldania Craig nyomozójának.
Magáról a konkrét premierdátumról egyelőre nincs hír, annyi biztos, hogy idén várható a harmadik felvonás, illetve a Netflix most hivatalosan is megerősítette, hogy valamikor az ősz folyamán fut majd be a kínálatukba.
Fotó: John Wilson/Netflix
A Lionsgate egyébként még 2019-ben hozta tető alá az első részt, ami egy híres krimiíró halálát és a hagyatékon civakodó család történét követte nyomon Agatha Christie-stílusban. A film 312 millió dollárt termelt a világ jegypénztárainál, majd jött a Netflix, hogy felvásárolja a jogokat, és szerződést kössön Johnsonnal két újabb Tőrbe ejtve-sztori tető alá hozására vonatkozóan. Így született meg 2022-ben a Tőrbe ejtve – Az üveghagyma, amelynek középpontjában egy techmilliárdos és a magánszigetére meghívott, furcsa vendégek álltak.
Borítókép forrása: Netflix