Versenypálya cserével indítja a 2025-ös tavaszi CS2 szezont a Valve.
Vertigo valamilyen formában már több mint 25 éve része a Counter-Strike játékoknak. A jelentősége ennek a negyed évszázadnak a nagy részében alacsony volt, de aztán gondolt egyet a Valve, és kitalálta, hogy milyen jópofa lenne, ha versenypályát csinálnának belőle. 2019-ben ennek megfelelően kivették Cache-t a rotációból, a helyére pedig bepakolták ezt a – jobb szó híján – förmedvényt. A legfájóbb az egészben ráadásul az, hogy még a kismillió frissítés ellenére is csak egyre gagyibb lett a térkép az évek alatt, ami a vertikalitása miatt másból sem állt, csak chokepointokból.
Talán mondanunk sem kell, hogy nagyon sokan utálták Vertigót a kezdetektől fogva. Bár a Valve már megszokhatta, hogy minden lépésüket bírálja a közösség, ezért az, hogy az első évben inkább befogták a fülüket, érthető lépés volt a részükről. De hogy 2020-tól kezdve milyen ördögi paktum tartotta Vertigót a versenypályák között, az egy remek kérdés. Az elmúlt években ugyanis nem telt el úgy nap, hogy ne fohászkodtak volna a profik a cseréjéért, mégis úgy döntöttek a fejlesztők minden adandó alkalommal, hogy valami mástól szabadulnak meg. Így például idő közben elveszítettük Traint is, ami ugyan már azt a hatást keltette, mint ha kijátszották, megfejtették volna örökre, legalább minőségi meccseket nyújtott még az utolsó hónapjaiban is. Ezzel szemben valaki említsen már egy emlékezetes Vertigo meccset?!
No de, elég Vertigo gyalázásából, halottat nem illik ennyit rúgdosni még akkor sem, ha egy ilyen pályáról van szó – inkább térjünk rá a helyére érkező Trainre! A klasszikus vonatos pálya visszatérése nem volt kérdéses, miután már a Sanghaj Major előtt megjelent a játékban. És szerencsére a fejlesztők most nem követték el azt a hibát sem, hogy hetekkel az év legfontosabb versenye előtt, kellő tesztelés nélkül bedobták volna a versenypályák közé. Nem véletlen, hogy most sokan azt remélik, hogy valamelyest csiszolják még az elmúlt hetek, hónapok adatai alapján, mielőtt először hivatalos meccsen kellene játszani rajta. A szezon ugyanis már az új rotációval indul, tehát fogadni mernénk rá, hogy például az IEM Katowicén is láthatjuk majd élesben Traint. (Hacsak nem dönt úgy minden korábban Vertigót permabannoló ötös, hogy inkább messziről elkerülik ezt egyelőre, hogy a legjobb ötleteiket a Majorhöz közelebb eső tornákra tartogassák.)
A CS2-es versenypályák mostantól tehát:
- Ancient
- Anubis
- Dust2
- Inferno
- Mirage
- Nuke
- Train
Borítókép: Valve