Pankrátorként is bemutatkozott IShowSpeed, de már az első meccsén megsérült

Pankrátorként is bemutatkozott IShowSpeed, de már az első meccsén megsérült

Hatalmasat kapott pár másodperccel azután, hogy ringbe lépett.

A 2024-es év legjobb streamere díját is elnyerő IShowSpeed az elmúlt hetekben végigjárta Dél-Amerikát, hogy ezzel egy újabb kontinens országaiban látogassa meg rajongóit. Ahogyan már megszokhattuk, a 20 éves tartalomgyártóval ez idő alatt is számos elképesztő dolog történt, többek között például Argentínában valósággal megtámadták őt a rajongói, Chilében egy robbanás vetett véget az adásának, Peruban pedig polgármester lett egy rövid időre, és 20 000 ember előtt hátraszaltózott. Azonban alighogy véget ért ez az őrült turné, feltűnt a WWE Royal Rumble porondján, ahol rögtön egy sérüléssel kezdte pankrátor karrierjét.

A hétvégén került megrendezésre a WWE Royal Rumble, mely során számos pankrátor csap össze egymással, a győztes pedig az, aki utoljára a ringben marad. A profik között azonban most feltűnt IShowSpeed is, aki habár rendkívüli sportteljesítményeket tudhat a magáénak – a következő olimpián szeretne is indulni –, ebben a sportágban még nem próbálta ki magát. Miután belépett a küzdőtérre dobott egy a védjegyének számító hátraszaltót, azonban pár másodperccel később már földre is vitték, majd kidobták a ringből, lent pedig csak tovább folytatódott a szenvedése, mikor rádobták egy asztalra.

Ugye a pankráció esetében megrendezett harcokról van szó, azonban az a sérülés, amit Speed lába az asztalra esésnél elszenvedett, biztosan nem volt a terv része. Hiába a mérnöki pontossággal kiszámított ütközetek, ebben a sportban a leggyakoribbak a sérülések, hiszen mégiscsak rendkívül veszélyes mutatványokat hajtanak végre percről percre. A tartalomgyártó lába tehát csúnyán megsérült, aminek láttán még Logan Paul szava is elállt.

Így sikerült tehát őrült barátunk debütálása, aki ezután valószínűleg kétszer is megfogja gondolni, hogy ringbe lépjen-e. Azonban ha fogadnom kéne, szerintem egy kis sérülés továbbra sem fogja visszatartani a hasonló megmozdulásoktól.

Ezeket olvastad már?

Kövess Minket!



Gamer szótár


Gaming - PS4 – generáció, amely még mindig aktívan formálja a játékipart (x)

Szponzorált cikk Bár a videojáték-ipar dinamikája gyors ütemben halad előre, a Sony PlayStation 4 platformja olyan mérföldkövet jelent, amely még évek múltán is meghatározza a játékkultúrát. A PS4 nemcsak eladási számaiban, hanem tartalmi kínálatában, technológiai stabilitásában és közösségi jelenlétében is kiemelkedő volt – és az is maradt. A konzol mai napig aktív ökoszisztémája lehetővé teszi, hogy játékosok milliói továbbra is magas színvonalon kapcsolódjanak be új vagy klasszikus címekbe – legyen szó kompetitív esport élményekről vagy történetközpontú kampányokról.

Gaming - Két nagyszerű Call of Duty játék is teljesen ingyen a tiéd lehet, ha sietsz!

Van az a ritka pillanat, amikor az ember csak néz maga elé, és azt kérdezi: „Ez most komoly?” Nos, úgy tűnik, pontosan egy ilyennek vagyunk éppen szemtanúi. A Call of Duty: Modern Warfare 2 és Modern Warfare 3 jelenleg teljesen ingyen elérhető az Xbox Store-ban, legalábbis egyelőre még biztosan. És nem, nem demóról, meg próbaverzióról van szó.

Közvetítések