Hát persze, hogy Stephen King gyilkos csimpánzához is készült egy popcorn vödör

Hát persze, hogy Stephen King gyilkos csimpánzához is készült egy popcorn vödör

Követik a legújabb filmes trendet. 

Még ebben a hónapban befut a mozikba a legújabb Stephen King-adaptáció, amelyhez ezúttal a Mester egyik 1980-as novelláját bányászta elő Hollywood. A majom (The Monkey) című alkotás véresnek ugyan véres lesz, de véresen komolyan nem érdemes majd venni, a rendező Oz Perkins korábban legalábbis azt nyilatkozta, hogy inkább vígjátéknak szánja a filmet, a trailerek alapján pedig kicsit olyan érzésünk támadhat, mintha egy Stephen King-sztorit és egy Végső állomás-filmet kutyultak volna össze. A film főszerepében egyébként a Beavatott-filmekkel befutott Theo Jamest (A Fehér Lótusz, Úriemberek) láthatjuk majd, aki a történet ikerpárját, Billt és Halt kelti életre, akik körül valami oknál fogva úgy hullanak az emberek, mint a legyek egy cintányéros játékmajomnak köszönhetően. 

A rendező és a színészek személye, valamint a minőségi alapanyag tehát abszolút bizakodásra ad okot, látszólag ugyanis minden adott egy jó kis fekete humorral teli horrorkomédiához, sőt tegyük még hozzá azt is, hogy producerként a horror szegmensen belül igen nagy névnek számító James Wan is beszállt a projektbe. A film első kritikái egyébként szintén biztatóak, és szerencsére már a végeredményre sem kell sokat várni: idehaza február 27-én mutatják be a mozik a Longlegs - A rém rendezőjének következő alkotását. 

És, ha a már a mozizásnál tartunk, természetesen Stephen King gyilkos csimpánza is követi az utóbbi egy év legnagyobb filmes trendjét, vagyis ez a film is megkapja a maga popcorn vödrét. Mondjuk mi ebből kétszer is meggondolnánk, hogy ki mernénk-e venni a pattogatott kukoricát. 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

AMC Theatres (@amctheatres) által megosztott bejegyzés

2024 egyéként tényleg a popcornos vödrök éve volt, érkezett többek közt a Dűne: Második részhez, a Deadpool & Rozsomákhoz, az Alien: Romulushoz, de még a Beetlejuice Beetlejuice-hoz és a Nosferatuhoz is ilyen típusú nasis ereklye. Ha érdekelnek, milyen vödrökkel büszkélkedhetnek az egyes filmek, IDE érdemes ellátogatnod.  

Borítókép forrása: NEON

Kövess Minket!



Gamer szótár


Közvetítések