Daisy Ridley visszatér a messzi-messzi galaxisba, sőt még az is lehet, hogy az MCU-ba is beköszön.
Az ébredő Erő címmel útnak indult legutóbbi Star Wars-trilógiát finoman szólva sem ölelte keblére a kritika, a rajongók pedig talán még annyira sem kedvelték, épp ezért a többség örült is meg nem is, amikor kiderült, hogy a trilógia egyik fő karaktere, Rey visszatér majd egy új Star Wars-moziban. A készülő produkcióról egyelőre nem sok mindent tudni, annyi tűnik eddig biztosnak, hogy Rey áll majd a középpontjában, aki a Jedi Rendet igyekszik valamilyen formában helyrepofozni. Bár a cselekmény pontos leírását egyelőre hétpecsétes titok fedi, a főszereplőt alakító Daisy Ridley szerint a rajongók biztosak lehetnek abban, hogy az új Star Wars-mozi nem okoz majd csalódást.
„Nem olvastam a legújabb forgatókönyvet, de tudom, mi történik, ismerem a sztorit, és nos, George-ot [Nofli] egyszerűen fenomenális írónak tartom” – áradozott Ridley a ComicBooknak.
A színésznő elmondta, hogy ennél jobb szkript nem is készülhetett volna ennek a történetnek az elmesélésére, és biztos benne, hogy egy olyan végeredmény születik majd, amire megéri jegyet váltani. Ridley szerint tehát hamarosan ígéretes produkcióval bővülhet a Star Wars-univerzum, nem ez ugyanakkor az egyetlen érdekesség, amit a színésznő a ComicBooknak megpendített.
„Nézd, nyitott vagyok sok mindenre” – mondta Ridley arra a kérdésre, hogy szívesen csatlakozna-e a Marvel Moziverzumhoz. „Ha hívnak, akkor megyek. Szeretem Batmant, szeretem Pingvint. Nagyon sokféle film rajongója vagyok. Szóval igen, nyitott vagyok mindenre.”
Ridley hősnője egyébként nem csak a Star Wars: New Jedi Order munkacímű produkcióban tűnhet majd fel, a pletykák szerint a készülő új trilógiában is nagy szerepet szánhat neki a Lucasfilm.
Borítókép forrása: Depositphotos/PopularImages