Nem ez az egyetlen fordulat a Disneynél.
Az egeres cég még évekkel ezelőtt a Disney+ katalógusában szereplő egyes mesefilmjei előtt egy feliratot helyezett el, amely arra figyelmeztet, hogy a rajzfilm negatívan ábrázol és mutat be bizonyos kultúrákat és embereket. Bár a figyelmeztető feliratot nem törölték el egy az egyben, a szöveget némileg módosították - szúrta ki először az Axios. Az eredeti változat egészen pontosan úgy hangzott, hogy ez a film „negatívan és/vagy bántóan ábrázol bizonyos kultúrákat és embereket", ezzel szemben a mostani szöveg így fogalmaz: „a műsor olyan módon van bemutatva, ahogy eredetileg is készült, így tartalmazhat sztereotípiákat és negatív ábrázolásokat". A figyelmeztető írás olyan klasszikusok elé került ki, mint a Pán Péter, a Macskarisztokraták, a Dumbo vagy épp A dzsungel könyve.
A Disney rajzfilmjei előtt először 2019 novemberében jelent meg az intő felirat, amelyben arról írtak, hogy a mese elavultan ábrázolhat bizonyos kultúrákat, majd 2020 októberében egy hosszabb szövegeket kaptak a nézők, amelyben a fentebb is említett dolog mellett azt is kiemelték, hogy ezek a sztereotípiák régen is rosszak voltak és mai is azok, ám ahelyett, hogy cenzúráznák a rajzfilmet, inkább annak káros tartalmaira szeretnék felhívni a figyelmet, hogy tanulni lehessen belőlük, és egy társadalmi diskurzus bontakozhasson ki ennek kapcsán. Bár a Disney+ amerikai katalógusában módosult a felirat, a magyar felhasználókat cikkünk írásának pillanatában továbbra is az alábbi szöveg fogadja a Dumbo előtt.
Ugyan a figyelmeztető felirat nem tűnt el, a mostani szöveg még ha nem is hozott drámai változást, érezhetően kevésé direkten fogalmaz, ami minden kétséget kizáróan annak tudható be, hogy Donald Trump megválasztásával új szelek fújnak többek közt a filmiparban is. A változtatások ugyanakkor nem merülnek ki a sztereotípiákra figyelmeztető szövegekben: a Disney vezérigazgató-helyettese, Sonia Coleman a minap bejelentette, hogy a DEI (diversity, equity and inclusion, azaz sokszínűség, egyenlőség és befogadás) helyett egy új tehetségstratégiát fognak követni, amelyben ugyan szintén szerepe lesz az említett értékeknek, de inkább arra összpontosítanak majd, hogy mindez hogyan vezethet üzleti sikerhez.
Borítókép forrása: Disney