Paris Hilton-telefont villantott a Motorola

Paris Hilton-telefont villantott a Motorola

That's hot. 

A Motorola a Hilton örökösnővel közösen mutatta be a kihajthatós Razr 50 Ultra új modelljét, ami pontosan olyan, amilyennek sejteni lehet: nagyon rózsaszín és nagyon drága. A Paris Hilton-telefon durván 1200 dollárba kerül (ez nagyjából 465 ezer forint), vagyis 200 dollárral többet kell érte fizetni, mint a normál modellért, cserébe viszont jár mellé egy egyedi, babarózsaszín vegán bőrtok is, ami olyan, mint egy ici-pici kézitáska, továbbá egy csillogó mobil-függő is ott virít a dobozban - és igen, ez utóbbi is rózsaszín. 

A Paris Hilton-telefon február 13-ától érhető majd el, ám mivel limitált kiadásról van szó, valószínűleg nem árt sietniük az érdeklődőknek. Az, hogy a Motorola épp az egykori botrányhősnőt szemelte ki a telefon kampányához, még az ikonikus Motorola Razr V3-hoz vezethető vissza, miután Nicole Richie és Rihanna mellett Hilton volt az egyik olyan ismert személy, akit sokszor kaptak lencsevégre a lesifotósok az említett telefon rózsaszín változatával. 

Ja, és majd elfelejtettük: a telefonon Paris Hilton saját szignója is ott díszeleg, az összecsukható zsanéron pedig a bulikirálynő szállóigévé vált That's hot (magyarul Ez dögös!) szófordulatát találjuk. 

Képek forrása: Motorola 

Kövess Minket!



Gamer szótár


Gaming - PS4 – generáció, amely még mindig aktívan formálja a játékipart (x)

Szponzorált cikk Bár a videojáték-ipar dinamikája gyors ütemben halad előre, a Sony PlayStation 4 platformja olyan mérföldkövet jelent, amely még évek múltán is meghatározza a játékkultúrát. A PS4 nemcsak eladási számaiban, hanem tartalmi kínálatában, technológiai stabilitásában és közösségi jelenlétében is kiemelkedő volt – és az is maradt. A konzol mai napig aktív ökoszisztémája lehetővé teszi, hogy játékosok milliói továbbra is magas színvonalon kapcsolódjanak be új vagy klasszikus címekbe – legyen szó kompetitív esport élményekről vagy történetközpontú kampányokról.

Közvetítések