Drámai fordulat jöhet a Samsung Galaxy S26 üzemidejében

Drámai fordulat jöhet a Samsung Galaxy S26 üzemidejében

A Samsung is beállhat végre a sorba. 

Bár a Samsung Galaxy S25 még csak nemrég került a boltokba, egy ideje már az S26 kapcsán is érkezgetnek a pletykák, amelyet várhatóan a jövő évi, januári Unpackeden lepleznek majd le. Bár a Samsung-telefonok az üzemidő terén kevésbé számítanak kiemelkedőnek (és akkor még finoman fogalmaztunk), a Galaxy S széria soron következő sorozata nagy újítást tartogathat ezen a téren. 

A pletykák szerint ugyanis az S26 sorozat akkumulátoraihoz már nem lítium-iont, hanem szilícium-szenet használhatnak, ami egyúttal azt is jelentheti, hogy az üzemidő tekintetében lényegesen jobb teljesítményre lehetnek majd képesek a következő csúsmobilok. Az új aksis technológiával egyébként már több kínai zászlóhajós eszköz is rendelkezik, ez lenne azonban az első alkalom, hogy egy Samsung-telefonhoz is Si-C telepet használnak. Ami a számokat illeti, a pletyka szerint - ami a dél-koreai FNN Newstól származik - a széria akkumulátorai várhatóan 6000 mAh és 7000 mAh közötti kapacitással bírhatnak.

A Notebookcheck megjegyzi, hogy még ha igaz is a hír, miszerint a Samsung telefonjai szilícium-szén teleppel érkeznek, ez még nem garantálja, hogy üzemidő tekintetében is képesek lesznek hozni azt a teljesítményt, amit a csúcskategóriás kínai telefonok. A Xiaomi kapcsán például már az a hír járja, hogy a gyártó 7500 mAh kapacitású akkumulátorokkal kísérletezget, amelyek állítólag 100 W-os gyorstöltésre képesek. De felreppent olyan pletyka is, miszerint a Realme még az idén előrukkolhat egy vadiúj csúcskészülékkel, amely akár 8000 mAh-s akkumulátor-kapacitással is bírhat. Viszonyításképp, a Galaxy S25 abszolút csúcsmodellje, a Galaxy S25 Ultra kapacitása 4855 mAh. 

Borítókép forrása: Depositphotos/Wongphoto

Kövess Minket!



Gamer szótár


Közvetítések