Most épp úgy néz ki, hogy jövő héten mutatkozhat be az új iPhone

Most épp úgy néz ki, hogy jövő héten mutatkozhat be az új iPhone

A héten már nem érdemes várni az új Apple-mobilt. 

Elég változatos hírek érkeztek eddig azzal kapcsolatban, hogy mikor futhat be az új iPhone SE, a legutóbbi információ pedig az volt, hogy már a kapuban van a telefon, olyannyira, hogy még erre a hétre várhatjuk a nagy bemutatkozást. A hír a Bloomberg általában jól értesült újságírójától, Mark Gurmantól származott, a jelek szerint azonban nem volt teljesen pontos, és még egy kicsit várnunk kell a sokat pletykált telefonra. 

Az említett újságíró legalábbis most arról ír, hogy a cég jóárazású telefonját a jövő hét folyamán mutathatják majd be, ugyanakkor Gurman szerint a küszöbön áll egy kisebb horderejű bejelentés is, amire szerinte még a mai nap folyamán sor kerülhet - írja a GSMArena. Gurman továbbá arról is ír, hogy pénteken az Apple Vision Pro kapcsán is jöhet egy bejelentés, valamint heteken belül érkezhet egy frissített MacBook Air is, amit az Apple saját M4 chipje hajt. 

A GSMArena szerint némiképp meglepő, hogy Gurman az iPhone SE 4 kapcsán nem említett semmiféle eseményt, ami arra utalhat, hogy az új telefonnak nem szándékozik nagy feneket keríteni az almás cég, és valószínűleg egy sajtóközleményben leplezi majd le. A szóban forgó eszközről egyébként számtalan pletyka érkezezett már, többek közt úgy hírlik, hogy külalakjában az iPhone 14-et követi majd, Touch ID helyett pedig már Face ID-val lesz felszerelve. Úgy tudni továbbá, hogy a hátlappon egyetlen kamera foglal majd helyet (talán az iPhone 16 főkameráját kapja meg), bizonyos fokig vízálló is lesz, de állítólag megkapja majd az A18-as chipet is, ami lehetővé teszi, hogy az Apple Intelligence mesterségesintelligencia-funkciói is elfussanak rajta.

Borítókép forrása: Depositphotos/dimarik

Kövess Minket!



Gamer szótár


Közvetítések