Fontos tudnivalók a vendéglátóhelyek digitalizációjáról

Fontos tudnivalók a vendéglátóhelyek digitalizációjáról

A jelenleg hatályos jogszabályok szerint az évi 12 millió forint árbevételt meghaladó vendéglátó üzletek számára kötelező az NTAK adatszolgáltatás. Ez alól csak néhány üzlettípus képez kivételt, akiknek a regisztráció előírás ugyan, de adatot nem kell szolgáltatniuk.

Ezek pedig a munkahelyi- és közétkeztetés, a rendezvényi étkeztetés és a mozgó vendéglátóhely besorolással rendelkező üzletek. Ilyen lehet például egy sporteseményen árusító mozgó vendéglátóhely is. 

Az adatszolgáltatás statisztikai célt szolgál, hogy pontosan láthatóvá és mérhetővé váljon egy adott település, térség vagy szektor teljesítménye ágazati megosztásban is. A Rillgo Éttermi Rendszer blogbejegyzéseiben részletesen tárgyalja többek között ezt a témát is. 

A vendéglátó szoftvereken nagy hangsúly van

Egy vendéglátóhely üzemeltetőjének mindenképpen olyan szoftverre van szüksége az üzlet működtetéséhez, amely képes továbbítani az adatokat a hatóságok felé, méghozzá automatikusan. Persze egy jó választáshoz nem feltétlenül elegendő az NTAK kompatibilitás, hiszen a szoftvernek hivatalosan minősítettnek is kell lennie. 

Lényeges, hogy problémamentesen és gördülékenyen történjen az adattovábbítás, hiszen komoly bírságokat szabhatnak ki a vállalkozásra, ha nem teljesíti megfelelően a kötelezettségét. Ehhez pedig szükséges az is, hogy a felület felhasználóbarát és könnyen kezelhető legyen, a dolgozók is könnyedén el tudják sajátítani a használatát. 

A Rillgo Éttermi Rendszer segítségével az éttermek javíthatják a hatékonyságukat, csökkenthetik a hibalehetőségeket, növelhetik a vendégek elégedettségét. A különféle funkciók integrációja kulcsfontosságú szerepet kap, hiszen ezek révén tudják könnyen és zökkenőmentesen kezelni a rendeléseket, illetve optimalizálhatják a kiszállítási folyamatokat is. 

NTAK regisztrációról

Az NTAK regisztrációt a vendéglátóhely üzemeltetőjének még a tevékenység megkezdése előtt el kell végeznie. Ez két lépésből áll: először a központi, majd az ágazati regisztrációt kell teljesítenie. Egyedi nyilvántartási számot fog kapni ezt követően, ez lesz az NTAK regisztrációs szám. 

A felületen rögzíteni kell az előző lezárt üzleti évre vonatkozó nettó árbevételét. Nagyon fontos, hogy ez pontosan kerüljön rögzítésre, mert egy üzleti évben csak egyszer lehet ezt az adatot megadni. A mérlegforduló napjának beállításakor is körültekintően kell eljárni, ha az nem egyezik meg a naptári év utolsó napjával. 

Ha minden információt maradéktalanul megad a felhasználó, csak akkor minősül a regisztráció teljesítettnek. 

Adatok beküldése

A regisztrációt követően NTAK adatküldésre alkalmas szoftver alkalmazásával biztosítja a vendéglátóhely üzemeltetője az adatszolgáltatást. Kétféle üzenettípust küld az NTAK-ba a szoftver automatikusan: eseményvezérelten a rendelésösszesítők adatait, illetve a napi zárást. Lényeges, ha üzemzavar vagy üzemszünet miatt meghiúsul az adatszolgáltatás, a visszaállást követő napon haladéktalanul teljesíteni kell.

Kövess Minket!



Gamer szótár


Üzlet - Betonlépcsők: hatékonyság és esztétika új szinteken

Vajon mennyi időt és energiát lehetne megtakarítani egy modern építési technológia alkalmazásával? Az építőipar folyamatosan fejlődik, ahol a hagyományos megoldásokat egyre inkább kiszorítják az újítások, melyek időt spórolnak és óvják a környezetet. Az egyik ilyen kiemelkedő fejlesztés a dermesztett beton technológia, aminek népszerűsége világszerte növekszik. Ez a módszer nemcsak szép, hanem gyorsabb kivitelezést is biztosít.

Üzlet - A manuálterápia és a gyógytorna a sportolóknak is segíthet

A rendszeres sport vitathatatlanul hasznos és egészséges, ám az intenzív terhelés bizonyos problémákat a felszínre hozhat. Ilyenkor a mozgásszervi rendszerünk erőteljes terhelésnek van kitéve – egy sportoló esetén ezt különösen fontos figyelembe venni, hiszen itt nemcsak a teljesítmény fokozása lehet fontos, hanem a test rendszeres karbantartása is.

Üzlet - Hogyan éld túl a nyári kánikulát? A frissítők megmenthetnek!

Amikor elérkeznek az év legforróbb heteit, sokunk számára kihívást jelent, hogyan maradhatunk energikusak és hidratáltak. Az izzadás mértéke növekszik, ezért fokozódik a folyadékigényünk is. Egyszerű megoldás lehet, ha kipróbáljuk azokat a frissítő italokat, amelyeket kifejezetten a nyári forróság enyhítésére ajánlanak. Gondoltál már arra, hogy a megfelelő italok segíthetnek abban, hogy ne csak hűsölj, de egészséges is maradj a legmelegebb napokon?

Üzlet - Kényelmes parkolás a repülőtér környékén

A reptérre indulva sokunkban gyakran felmerül, hogyan oldjuk meg autóink parkolását. Nélkülözhetetlen, hogy a gépkocsi biztonságban legyen, amíg mi távol vagyunk. A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér környékén számos opció áll rendelkezésre, amelyek különböző előnyöket kínálnak a parkolni szándékozóknak.

Közvetítések