Máris kiderülhetett, mikor debütál a karcsú  Galaxy-csúcstelefon

Máris kiderülhetett, mikor debütál a karcsú Galaxy-csúcstelefon

A nagyon vékony iPhone 17 Airnek lehet majd vetélytársa. 

A Samsung demóként már megvillantotta a Galaxy S25 berkein belül érkező vékony modelljét, az Edge névre keresztelt készüléket, amiről egyelőre nem tudni, hogy Magyarországon egyáltalán kapható lesz-e. A leleplezés dátuma most viszont kiderülhetett: egy helyi jelentés szerint az S25 Edge április 16-án lép a nagyközönség színe elé. Úgy tudni, hogy a telefont egy online esemény keretében mutatja majd be a dél-koreai cég. 

A Samsung elég egyértelműen az iPhone 17 Air versenytársának szánja az új telefont, nem véletlen, hogy a piacra dobás időpontjával is érezhetően sietnek. Az Apple telefonja várhatóan szeptemberben kerülhet majd bemutatásra, és még az Edge-nél is vékonyabb lehet, ami a hírek szerint 6,4 milliméteres lesz. Kamera fronton viszont a Samsung-mobil tűnik ígéretesebbnek, mivel két kamera is kerülhetett a hátlapjára, szemben az almás cég telefonjával, amelyen állítólag csak egy lesz.  

A Galaxy S25 Edge állítólag májusban kerül majd a boltok polcaira, világoskék, fekete és ezüst színben lesz majd elérhető. Úgy tudni, hogy 40 ezer darabot terveznek belőle legyártani, ami nem túl sok, ez pedig arra utalhat, hogy a gyártó nem túl magabiztos a vékony modell sikerét illetően. Viszonyításképp: ez a szám a vállalat havi okostelefon-gyártásának kevesebb mint 1 százaléka. 

Az eddigi szivárgások szerint az S25 Edge várhatóan egy 200 megapixeles fő kamerát és egy 50 megapixeles ultraszéles kamerát kap, és a Snapdragon 8 Elite lapkakészlet dolgozik majd benne. Ami az árcédulát illeti, az informátorok szerint várhatóan a Galaxy S25-nél drágább a Galaxy S25 Ultránál viszont olcsóbb lesz az új okostelefon. 

Borítókép forrása: Depositphotos/Wongphoto 

Kövess Minket!



Gamer szótár


Gaming - Februárban jön az anti-rasszista játék, amiben egy tolvajbandát irányítasz

A diplomácia kudarcot vallott, így Johannesburg árnyai közül egy különös csapat indul útnak, hogy visszaszerezze azt, amit a történelem ellopott Afrikától. A jövő múzeumaiban nem csak a riasztók jelentik a veszélyt, hanem a múlt súlya is, ahol egy pedáns nagymama és a parkour-művész az egyetlen esély a kulturális igazságszolgáltatásra.

Gaming - Nem lesz 100 fős káosz? Ennyi játékos fér el egy GTA 6 Online lobbyban!

A horizonton felsejlő új világ határai szűkebbek lehetnek, mint azt a rajongók remélték, és a jövő online csataterein is a múlt korlátai köszönhetnek vissza. Hiába a generációváltás ígérete, a bírósági akták mélyén rejtőző titkok szerint a Rockstar nem a tömegekben, hanem a már jól ismert megoldásban látja az online móka zálogát a GTA 6 esetében is.

Gaming - A Blizzard egyik legnagyobb neve is a The Witcher 4-en dolgozik mostantól

A CD Projekt Red nem bíz semmit a véletlenre, hiszen a Blizzard egykori lángelméjével erősítették meg soraikat, hogy a következő Witcher-játék is biztosan fülbemászó legyen. Miközben egy igazi „all-star” csapat formálódik a háttérben, a stúdió gőzerővel készül a sötét fantáziavilág visszatérésére, mi pedig már most hegyezhetjük a fülünket.

Közvetítések