1994-ben is készült egy hírhedt Fantasztikus Négyes-film, de végül sosem mutatták be

1994-ben is készült egy hírhedt Fantasztikus Négyes-film, de végül sosem mutatták be

Tévedsz, ha úgy gondolod, hogy a 2015-ös verziónál nem született rosszabb Fantasztikus Négyes-film. 

A héten befutott az új Fantasztikus Négyes-film első előzetese, ami nem érte teljesen váratlanul a rajongókat, a stúdió ugyanis már előtte való nap villantott egy teasert a trailer érkezése kapcsán. Bár a cselekményről jóformán semmit nem tudhattunk meg, legalább láthattuk benne Mr. Fantasticot (Pedro Pascal), a Láthatatlan lányt (Vanessa Kirby), Fáklyát (Joseph Quinn) és a Lényt (Ebon Moss-Bachrach), vagyis a négy főhősünket, továbbá a Herbie nevű robot is feltűnt a színen, valamint John Malkovich is, akiről egyelőre továbbra sem tudni, hogy kit is alakít majd a történetben - találgatások persze akadnak, egyes pletykák szerint a Vörös Szellemet fogja játszani. A sztori abszolút gonosztevője viszont egy bolygófaló entitás, Galactus (Ralph Ineson) lesz, a csapatnak tőle kell majd megmentenie a Földet.  

Az, hogy a Fantasztikus Négyes: Első lépések az év egyik legjobban várt filmje, a nívós színészgárda mellett talán annak is köszönhető, hogy a Marvel első családját" valami oknál fogva nem igazán sikerült mozgóképre vinnie Hollywoodnak - legutóbb 2015-ben követett el egy hatalmas fiaskót a Marvel. Létezik azonban egy olyan adaptációja is a szuperhőscsapatnak, amelyről talán nem mindenki hallott, ami nem meglepő annak fényében, hogy a szóban forgó alkotás hivatalosan sosem lett bemutatva. 

A Fantasztikus Négyes megfilmesítésének jogait a Marvel még 1986-ban adta el a Constantin Filmnek, a német filmstúdió azonban nem igazán tudott mit kezdeni a karakterekkel, olyannyira nem, hogy szinte az utolsó pillanatban kaptak észbe, hogy össze kellene hozniuk egy produkciót, mielőtt elveszítik a jogokat. A csapat ezt követően az alacsony költségvetésű filmjeiről ismert Roger Cormant bízta meg, hogy csináljon már nekik egy filmet, a keretet azonban meglehetősen szűkre szabták, a büdzsét egymillió dollárban határozták meg. 

Volt egy forgatókönyvük egy 30 millió dolláros költségvetésű filmhez, de 1 millió dollárból akarták elkészíteni” – mondta Corman, hozzátéve, hogy kétségkívül látott egyfajta kihívást a feladatban. 

A filmet végül egy hónap alatt forgatták le, a probléma csupán az volt, hogy a munkálatokkal végül 5 nappal ugyan, de elcsúszott a csapat, így a Fantasztikus Négyes-film hivatalosan már nem kerülhetett bemutatásra - írja a The Hollywood Reporter. A jogok a 20th Century Foxhoz vándoroltak, ahol az eredeti tervek szerint a Reszkessetek, betörők! és az első két Harry Potter-film direktora, Chris Colombus készített volna egy nagy költségvetésű produkciót, erre azonban végül sosem került sor. 

Ami az 1994-es változatot illeti, bár Roger Corman rendezése hivatalosan törlése került, egy időben még a YouTube-on is megtalálható volt (igaz, azóta már lekerült), illetve azon sem lennénk meglepve, ha az internet bugyraiban máig fellelhető lenne, ha éppenséggel nagyon keresnénk. 

Borítókép forrása: New Horizons

Kövess Minket!



Gamer szótár


Közvetítések