Shrek a valóságban is létezett, és pankrátor volt.
Készül a Shrek ötödik része, a múlt hét folyamán pedig befutott egy szűk félperces előzetes, amelyből kiderült, hogy Zendaya is szerepet kapott az új filmben – pontosabban csak a hangja, a színésznő Shrek és Fiona tinédzser lányát fogja megszólaltatni. Bár a Shrekről értelemszerűen senki nem feltételezné, hogy igaz történet, és a szó klasszikus értelmében természetesen nem is az, mivel mégiscsak egy kifacsart tündérmeséről van szó, az viszont könnyen meglehet, hogy a címszereplő zöld ogre kinézetét egy nagyon is létező személy ihlette: egy francia pankrátor, Maurice Tillet.
Tillet 1903-ban született Oroszországban, mérnök édesapját még fiatalon vesztette el, francia származású családja pedig az orosz forradalom idején menekült el az Urál hegységből, és telepedett le a franciaországi Reims melletti vidéken. Tillet kezdetben jogi pályára készült, 20 évesen diplomát is szerzett a Toulouse-i Egyetemen, az élet azonban közbeszólt: egy ritka betegséget, akromegáliát diagnosztizáltak nála, amely a növekedési hormon túltermelődésével jár együtt, ezáltal pedig a csontozat rendellenes túlnövekedéséhez vezet. A betegség még a hangjára is kihatással volt, jóval mélyebbé vált tőle, mígnem Tillet végül úgy ítélte meg, hogy ilyen fizimiskával és hanggal nem fog tudni boldogulni a jogi világban. Az ügyvédi álmok felhagyása után a francia haditengerészet felé fordult, ahol öt évet húzott le, ezt követően pedig jött a bunyó.
Fotó: OnGratude
Tillet szokatlan külsejével hamar hírnevet szerzett magának birkózóként, Franciaországból pedig az Egyesült Államokba emigrált, ahol egy pankrátor promóter figyelmét is felkeltette. A férfi egykettőre a megrendezett bunyók világában találta magát, ahol már Francia Angyal néven ismerhette meg őt a nagyközönség - a becenév visszautalás volt Tillet betegség előtti állapotára, amikor még kifejezetten csinos, törékeny arca volt. Bár népszerűségét jól mutatja, hogy idővel egymásnak adták a kilincset a Francia Angyal-imitátorok, az akromegáliában szenvedők nem élnek sokáig, Tillet állapota is rohamos romlásnak indult a negyvenes éveiben. A pankrátor utolsó évei magányosan teltek, mielőtt 1954-ben, 51 éves korában szívbetegség következtében elhunyt volna.
Fotó: Ultima Voce
Bár a DreamWorks hivatalosan sosem ismerte el, a francia bunyósról sokan vélik úgy, hogy róla mintázták a híres mesekaraktert, Shreket. A legenda szerint egy rajzoló, aki az animációs mesén dolgozott, annak idején három pankrátor fotóját függesztette ki az irodájában, és az egyik fotó a Francia Angyalé volt. Magát a történetet egyébként William Steig magyarul is olvasható gyerekkönyve, a Shrek inspirálta, amelynek főhőse egy kissé bunkó, de nagyszívű ogre, akinek a mese végén - Shrekhez hasonlóan - sikerül elnyernie a királykisasszony kezét.
Borítókép forrása: Universal Pictures