Fordulatokból nem volt hiány, érdemes visszanézni a II. Baron Kupa selejtezőinek minden pillanatát.
Rengeteg csapat gyűlt össze az elmúlt hétvégén, hogy megmérettesse magát (engem?) a II. Baron Kupán, Magyarország legnagyobb, teljesen nyílt nevezéses League of Legends versenyén. A tét ezúttal is hatalmas a tornán, ugyanis a legjobb együttes 400 000 Ft-tal gazdagodik, valamint részt vehet az EBL 2025 Spring rájátszásának küzdelmeiben. A kvalifikációkon számos új csapat- és játékosnév bukkant fel, ami mutatja, hogy szép lassan megtörténik a generációváltás a hazai mezőnyben. A négy-négy továbbjutó teljesen megérdemelten van ott a főtáblán, amelynek küzdelmei április 8-án kezdődnek!
1. selejtező rövid összefoglalója
Hatalmas meglepetésre a címvédő Lenovo Legion Honvéd rögtön az első Bo1-ében alulmaradt a children of sudan ellen, így Pareszék a nézőtérről szurkolhattak a többieknek. A legjobb nyolc közé végül bemasíroztak az esélyesek, ahol eldőlt a továbbjutás sorsa. A négy darab Bo3-as szériából kettőben 2-0-val ért véget a küzdelem, a Halálmegatron (Yaztromék) a SZESE, a Los Villagers (Robenongék) a SunSetEsports ötösét "küldték haza". A Team Thrombosis az LLH-t búcsúztató children of sudant gyűrte le, a Delta Fire (Baláék) az UKEG ellen nem hibáztak a legfontosabb pillanatokban.
2. selejtező rövid összefoglalója
A szombati baki után javított az LLH, amellynek a felső ösvényen Lamortius, azaz Zsombor bukkant fel. A 16 éves Challenger idéző talán a legnagyobb reménysége a magyar LoL-nak (új Kubu/Vizicsacsi?), elképesztő tehetség rejtőzik a srácban, érdemes figyelni a pályafutását. A SZESE-nek ismét a top 8 jelentette a végállomást, vasárnap a Változz be (Huniék) ütötték el őket a továbbjutástól. A children of sudan másodjára már nem hibázott, a SunSetEsports ellen sikerült kiharcolni a nagyon értékes győzelmet. A veteránokból álló GPSE 2-1-re múlta felül a selejtezők talán legfrappánsabb nevű csapatát, a be kóstolva cégbirodalmat.
Rájátszás mezőnye
- Halálmegatron
- Los Villagers
- Delta Fire
- Team Thrombosis
- Lenovo Legion Honvéd
- children of sudan
- GPSE
- Változz be
A csapattagokat és az ágrajzot megtaláljátok az Esport1 Battlefy oldalán, amit érdemes követni, mert itt találjátok majd meg a jövőbeli League of Legends kupák nevezési oldalait is. A II. Baron Kupa kiemelt támogatója az MVM, nélkülük nem valósulhatott volna meg az esemény!