Minden telefont kenterbe ver: John Wick-kiadást kap a Samsung Galaxy S25 Ultra

Minden telefont kenterbe ver: John Wick-kiadást kap a Samsung Galaxy S25 Ultra

Ki más készítheti, mint a Caviar? 

A Samsung még a januári Unpacked alkalmával mutatta be idei évre szánt csúcsszériáját, a Galaxy S25-sorozatot, amelyből a legolcsóbb változat is 380 ezer forint, az abszolút csúcskategóriás Ultra 1 terabájtos verziójáért pedig már 780 ezer forintot kérnek el itthon. A Galaxy S széria tehát idén sem lett olcsóbb, az orosz Caviarnak azonban ismét sikerült egy jóval drágább változatot villantania, ráadásul nem is akárki inspirálta az új telefonjukat.

A luxuscég új készülékét ugyanis a kutyájáért bosszúhadjáratot indított akcióhős, John Wick ihlette, ennek megfelelően pedig az eszköz extra tartós kivitelt kapott. Az okostelefon PVD-bevonatú titán vázzal és hátlappal érkezik, utóbbin a bérgyilkos hírhedt pisztolya díszeleg. A fegyver markolatán egy homokóra is helyet kapott, ami állítólag még működik is, az eszköz egyes elemeit pedig a Caviartól már megszokott módon ezúttal is 24 karátos arany ékesíti. 

A vastag fém hátlap miatt a vezeték nélküli töltésnek valószínűleg búcsút kell mondani, ezt leszámítva azonban minden változatlan. A készülékben a nyolcmagos Snapdragon 8 Elite dolgozik, amit kifejezetten a Samsung telefonhoz optimalizált a Qualcomm, a kijelző pedig ugyanaz a 6,9 hüvelykes 120 Hz-es LTPO AMOLED, amellyel a sima Ultra is rendelkezik. A kamerák tekintetében sem történt változás: a hátlapon egy 200 megapixeles főkamera, egy 50 megapixeles ultraszéles látószögű kamera, egy 50 megapixeles teleobjektív és egy 10 megapixeles teleobjektív kapott helyet, míg a szelfikamera 12 megapixeles lett. 

Hogy Keanu Reevesnek hogy tetszik az új telefon, arról nem szól a fáma, az árcédulát viszont tudjuk, és az bizony igen boros: a Galaxy S25 Ultra Caviar által feltuningolt változata több mint 13 ezer dollár, átszámítva nagyjából 4.8 millió forint. 

Borítókép forrása: Lionsgate 

Kövess Minket!



Gamer szótár


Közvetítések