Gyakorlatilag három teljes kijelzőt kapunk majd.
A Samsung új hajlíthatós telefonjai, a Galaxy Z Fold7 és a Galaxy Z Flip7 még az idén befutnak, utóbbit nemrégiben már CAD renderképeken is láthatta a nagyközönség. A minap pedig arra is fény derülhetett, hogy a fedőkijelző tekintetében nagy változást hozhat majd az új modell.
A GSMArena az AndroidHeadlines és OnLeaks közösen kiszivárogtatott fotói kapcsán arról ír, hogy az új Flip modell fedőkijelzője nagyjából 4 hüvelykes lesz, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy a fedlapot lényegében egy az egyben kijelző borítja majd, a két kamera is közvetlenül ebbe lesz beleépítve. Ha hihetünk a fotóknak, ez a fajta megoldás egy jóval modernebb külsőt kölcsönöz majd a telefonnak, ráadásul méretéből adódóan praktikusabb is lehet, mint a korábbi modellek, mivel lényegében teljes értékű kijelzőként fog szolgálni.
A Flip7-ben egyébként vagy a Qualcomm Snapdragon 8 Elite vagy a Samsung Exynos 2500 dolgozik majd, a szivárgások szerint pedig 6,8 hüvelykes belső képernyővel, 50 megapixeles fő kamerával és 13 megapixeles ultraszéles kamerával lesz felszerelve. A készülék várhatóan 12 GB RAM memóriával és 256/512 GB tárhellyel érkezik, továbbá úgy tudni, hogy a Samsung egy nagyobb méretű akkumulátort szuszakolhatott az eszközbe, mégpedig annak érdekében, hogy a megnövelt méretű külső kijelző miatt érdemben ne csökkenjen a telefon üzemideje.
Jó hír, hogy a pletykák szerint a Flip7 ugyanolyan áron kerülhet majd a boltok polcaira, mint elődje, vagyis az indulóára várhatóan 1199 euró lesz - a Flip 6 idehaza 450 ezerért szerezhető be. Hogy pontosan mikor mutatkozhat be az új Samsung-kagylótelefon, nem tudni, de az informátorok valamikor júliusra vagy augusztusra saccolják a bemutatását.
Borítókép forrása: Samsung/Galaxy Z Flip 6